A kutatás szerint a munkavállalók 41 százaléka fontolóra veszi, hogy a következő egy évben elhagyja jelenlegi munkahelyét 46 százalékuk pedig jelentős karrierváltást tervez - derül ki a kutatásból.
A dokumentum szerint a vezetők nincsenek igazán kapcsolatban a beosztottjaikkal, akik vélhetően a járvány után is rugalmas, hibrid rendszerben dolgoznak majd részben az irodából, részben pedig otthonról.
A dolgozók fáradtak, így pedig illúzió azt gondolni, hogy magas lesz a termelékenység.
A kutatás szerint a "Z" generációnak, vagyis az 1990 és 2010 között születetteknek segítségre van szükségük, ugyanis nagyon elhanyagolják őket. A járvány emellett elszakította egymástól az embereket.
A Munkaügyi Trend Index pozitív megállapítása ugyanakkor, hogy a távmunkának köszönhetően a tehetségeket bárhol meg lehet már találni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Döbbenetes felfedezés, nemcsak nyersanyagokat rejt az Antarktisz jege

Nagy a baj a németeknél, nem tudják, hogy jönnek ki belőle

Itt az országos gimnáziumi rangsor, lehet böngészni

Érik a gigabotrány: orosz szálak bújtak elő a szupertitkos uniós projektben

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Nem csitul a járvány, már gyógyszerhiány is nehezíti a gyógyulást

A Duna Plaza átveszi az uralmat, retteghet a Nagy Testvér
