A bejelentést híre már pénteken is felmerült, miután az elmúlt két évben a befektetők bírálták a Lufthansát, amiért nem tudta csökkenteni a költségeit, és növelni fő üzleti tevékenységét. A bejelentést követően a vállalat részvényei 2 százalékkal emelkedtek.

A légitársaságnak az elmúlt években meggyűlt a baja a munkaerővel, ezért a növekedésre és a költségcsökkentésre törekedett. Tavaly két nyereségfigyelmeztetést is kiadott, és feladta az évre kitűzött 8 százalékos működési árrés elérését, a hétfői bejelentés alapján a 2028-ra és 2030-ra vonatkozó új középtávú célok részeként az évtized végére halasztotta.

A Lufthansa tavaly bejelentette be, hogy átfogó, csoportszintű átalakításai programot hajt végre. A tőzsdenyitás előtti bejelentéssel a vállalat célja az volt, hogy a befektetőket megnyugtassa: a program a tervek szerint halad – írja a Reuters.

A vállalat most arra számít, hogy 2028-tól kiigazított működési árrése a korábbi 8 százalékos célról 8-10 százalékra emelkedik, és kiigazított szabad cash flow-ja meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót.

Összeszedte magát a Wizz Air, csillagos ötös volt az idei nyara

Rekordnyarat zárt a Wizz Air: a légitársaság 24,5 millió utast szállított május és augusztus között, miközben javította pontossági mutatóit, bővítette flottáját és elnyerte az „Év fenntartható légitársasága 2025” díjat.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.