A Coca-Cola beszerzési igazgatójának Linkedin-bejegyzése szerint a bérelt hajók több mint 60 ezer tonna áru szállítására alkalmasak.
Amikor a jelenlegi áruszállítási válság miatt nem tudunk konténert vagy helyet szerezni egy szállítóhajón, akkor ezeken kívüli megoldásban kell gondolkoznunk
- írja Alan Smith.
A Coca-Cola olyan zsákokban fog alapvető termelési eszközöket szállíttatni amikben jellemzően szenet vagy gabonát szoktak. Ráadásul a hajókat igyekeznek nem a zsúfolt kikötőkbe szállíttatni, ahol úgyis probléma a hajók fogadása.
A zsákos szállításnak azonban vannak kritikusai is, akik szerint az amerikai kikötők nincsenek arra felkészülve, hogy zsákokat pakoljanak teherautókra vagy vonatokra, ez pedig tovább növelheti a zsúfoltságot. A Coca-Cola ezekre a felvetésekre nem reagált, ahogy arra sem, hogy meddig tervezik használni az ömlesztettáru-szállító hajókat - olvasható a portálon.
Bajban a német kikötők is
A Handelsblatt nemrég arról irt, hogy Európában az észak-német kikötők túlterheltsége okoz komoly problémákat, de nem csak ott, hanem a hollandiai Rotterdamban és a belgiumi Antwerpenben is ragadtak konténerek. a probléma olyan komoly, hogy az északi-tengeri kikötők és a szárazföld közötti szállítási gondok már a karácsonyi szezont is veszélyeztetik, amelynek elvileg meg kellene mentenie az amúgy is nehéz helyzetben lévő kiskereskedelmi szektort.
A mostani gondok végső soron a Szuezi-csatornában történt balesetre és a kínai lezárásokra vezethetők vissza, annak dominószerű hatásaként. A kereskedelmi hajózási útvonalak ismételt megnyitásával ugyanis olyan mennyiségű áru zúdult ezekre az európai kikötőkre, amelyet kapacitási és szervezési problémák miatt nem tudtak feldolgozni. Nem csak a kikötők, de az azokat a szárazfölddel összekötő logisztikai hálózatok túlterheltsége is nehezítheti a helyzetet. Folyami teherhajókból, kamionokból, tehervonatokból is hiány van.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Anyáznak, amihez jó képet kell vágni: a teljes futárszektor súlyos válságban van
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Ennyit tudunk spórolni az Árfigyelővel a karácsony előtti utolsó napokban
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot