Keresztre feszítés még nem történt, de a nagy olajipari cégek vezérigazgatói hazudtak az amerikai törvényhozás, a Kongresszus bizottsága előtt, ezért is itt az ideje, hogy felelősségre vonják őket - e kíméletlen megállapítással kezdi cikkét a The Guardianban Jamie Henn, a 350.org klímavédelmi csoport társalapítója és stratégiai kommunikációs igazgatója. A meglepő nem az, hogy a cikket a lap nem a vélemény rovatba, hanem a hírek közé szerkesztette be - mivel Henn a napokban tartott meghallgatás első etapjáról tudósított -, hanem az, hogy mindezt a Guardian máris az olaj- és gázipar klímabűnözése címkével látta el.

Ennek magyarázata lehet, hogy bár egyelőre nem nyert bizonyítást a kongresszusi bizottságnak az a feltevése, hogy a négy nagy olajcég és az olajipar tudatosan félrevezette a közvéleményt, de Henn cikke olyan hivatkozásokkal támasztja alá a feltételezett hazugságokat, hogy az a lapot is meggyőzte. A cikk abból indul ki, hogy az olajcégek beidézett vezetői bár azt állítják, soha nem hagytak jóvá dezinformációs kampányt, az nem igaz.

Beidézték az olajcégek vezetőit

Darren Woods, az Exxon olajvállalat vezérigazgatója, Michael Wirth, a Chevron vezetője, David Lawler, a BP America elnöke és Gretchen Watkin, a Shell elnöke idézést kapott csütörtökre, hogy a kongresszus bizottsága előtt tanúskodjon. Rajtuk kívül meghívót kapott az American Petroleum Institute és az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke is. A másik oldalon a Kongresszus több tucat - többségében demokrata - képviselője, a képviselőház felügyeleti bizottságának környezetvédelmi albizottsága - többségében republikánus - tagjai foglaltak helyet.

A virtuálisan beidézett vezetőknek vallaniuk kellett az éghajlati dezinformációk terjesztéséről, és arról, hogy évtizedek óta blokkolták az Egyesült Államok fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségét csökkentő erőfeszítéseket, illetve az ilyen jogszabályok megszületését, érvényre jutását. A meghallgatásról kiadott kongresszusi sajtóközleményben az is olvasható, hogy a bizottság szeptember 16-án dokumentumokat kért be az érintettektől, de „a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó szervezetek nem teljesítették megfelelően a bizottság kérését”.

A cégvezetők - ahogyan a Youtube-ra felkerült, több mint hat órás felvétel mutatja - egymás után ismételték el, hogy soha nem hagytak jóvá ilyen erőfeszítéseket.

A meghallgatás legfeszültebb perceire akkor került sor, amikor felvetődött, hogy Darren Woods, az Exxon vezérigazgatója eskü alatt hazudott. Carolyn Maloney szenátor, a kongresszusi bizottság elnökeként megkérdezte Woodsot elődje, Lee Raymond 1997-es beszédéről, amelyben az akkori CEO “úgynevezett globális felmelegedésről” beszélt, és megkérdőjelezte a kiotói jegyzőkönyv értelmét. Moloney emlékeztette Woodsot, hogy az Exxon saját tudósai már két évtizeddel korábban bizonyították, hogy “az emberiség a legvalószínűbb módon a fosszilis tüzelőanyagok elégetése során felszabaduló szén-dioxidon keresztül befolyásolja a globális klímát”. Erre Woods azzal védekezett, hogy elődje az akkori tudományos konszenzust közölte, de a vállalat nézetei azóta „fejlődtek és fejlődtek”.

Azt reméltem, hogy nem fog úgy hazudni, mint a dohányipar tette. Abban reménykedtem, hogy jobb lesz náluk, és akkor kiderült volna az igazság. Csalódott vagyok a magyarázata miatt

– válaszolta Maloney. 

Az Exxon és a zöldmosás

A Guardian cikkében Henn is azt írta, hogy a cégvezetők által mondottak hazugságok, és erre példákat is felhozott. Az Exxon jó pár éve költ olyan hirdetésekre és a közösségi médiában futtatott kampányokra, amelyekben azt állítja, hogy az alga-üzemanyag, amelynek kutatásába még 2017-ben kapcsolódott be, „üzemeltethetik majd a holnap teherautóit, hajóit és repülőgépeit”. A szakértő szerint az Exxon valójában alig költ e területen kutatásra, és nem is tervezi, hogy valaha is piacra dobja az alga-üzemanyagot. Erről az ügyről már 2020-ban megjelent egy leleplező írás a Harward Political Reviewban: az olajcég hirdetései ugyan azt a benyomást keltik, mintha az Exxon dolgozna a klímamegoldásokon, de valójában ez csak alibi, és nemcsak a hamis reklám tankönyvi példája.

Ez az egyre inkább fókuszba kerülő greenwashing (zöldmosás) példája is. Ahogyan azt korábban Sean Hecht, az UCLA Jogi Iskola környezetvédelmi intézetének ügyvezető igazgatója mondta, amikor New York városa eljárást indított az Exxon ellen, hogy a cég azt állította egy közösségi médiás bejegyzésében, hogy az utóbbi 40 évben ők kötötték le a vállalatok közül a legtöbb szén-dioxidot a világon. “Amikor a fosszilis tüzelőanyag-gyártó cégek olyan hirdetéseket jelenítenek meg, amelyek New York-i fogyasztókat és lakókat tájékoztatják a tiszta energia iránti elkötelezettségükről, és azt állítják a befektetőiknek, hogy 10-20 vagy 30 éven belül jelentősen növelik majd a fosszilis tüzelőanyag-termelést, akkor ez a zöldre mosás” - magyarázta Sean Hecht, aki úgy véli, hogy ez a kommunikáció és magatartásforma sérti New York fogyasztóvédelmi törvényét.

Évtizedekkel ezelőtt is formálták a köz véleményét

Érdemes azonban azt is látni, hogy a zöldmosás csak kifejezésként új, a mögötte található tevékenység nem. 1974 és 1999 között, amikor az Exxon és a Mobil még külön-külön cég volt, minden csütörtökön egész oldalas hirdetést fizettek a The New York Timesban, ahol a PR és reklám eszközeit használták fel a közvélemény formálására. A két cég 1999-es egyesülését követően sem változott a helyzet - egészen 2004-ig, amikor a megcélzott felület egyre inkább az internet lett - és a hirdetések közt olyan félrevezető anyagok is megjelentek, mint a 2000-ben publikált Rendkívüli Tudomány. Ez az éghajlattudomány klímaváltozással kapcsolatos bizonytalanságairól szólt - miközben a vállalat saját tudósai már az 1970-es évek végén igazolták a felsővezetés számára is az olajipar és globális felmelegedés összefüggését, illetve utóbbi veszélyeit.

Transzparens a londoni Tudományos Múzeum előtt tartott tüntetésen, melyen az Extinction Rebellion aktivistái az ellen tiltakoztak, hogy a múzeumot a fosszilis tüzelőanyag-gyártó cégek szponzorálják. (2021.10.24.)

Hogy mennyire csak a hirdetési platform változott, arra jó példa a napokban megjelent elemzés, amelyből kiderül, hogy az Exxon csak a Twitteren naponta háromszor közli több mint százezer Punchbowlcsoporttaggal, hogy a cég „dolgozik a kibocsátás csökkentése és az éghajlati megoldások fejlesztése érdekében”, valamint azt, hogy dolgozik „az olyan klímamegoldások fejlesztésén, mint a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, hogy segítsen egy alacsonyabb CO2-kibocsátású energia jövőjének megteremtésében”.

A Chevron, a Shell és a BP füllentései

A The Guardian cikkében Jamie Henn a Chevront a tavaly futó Butterfly reklámszpottal vette elő. Ebben az olajcég azt nyomatékosította, hogy kiemelten elkötelezett CCS (Carbon Capture and Storage, vagyis a szén-dioxid-leválasztás és -megkötés technológiái) mellett. A klímamegoldásként előadott Butterfly azonban egy blöff, ahogyan azt a New York Times tavaly szeptemberben részletesen megírta: a Chevron csupán aprópénzt fordít e technológiákra, miközben éppen az olaj -és gáztermelése növelésével van elfoglalva. Mindezek tetejébe - írja Henn - a Chevron nagy fogadkozása és megoldása nem is működik. A Nyugat-Ausztráliában épített Gorgont (amely egy olyan LNG-üzem, ahol a Chevron a legnagyobb szén-dioxid-leválasztó rendszerét építette be) ez év elején egyszerűen le kellett állítani, mert éppen a CCS-rendszer nem működött megfelelően; sőt: több szén-dioxidot engedett a rendszer a légkörbe.

A Shellt - amely holland anyavállalatára nagyon rájár a rúd: májusban klímavédelmipert bukott Hágában, augusztusban pedig a holland reklámetikai kódex megsértésével és a fogyasztók félrevezetésével vádolták meg - az Egyesült Államokban is deresre húzzák. Amiatt, hogy a vállalat a nettó nulla kibocsátás vállalását reklámozza, miközben a céges dokumentumokból kiderül, hogy a Shell “működési tervei és költségvetése nem tükrözik” ezt a vállalást.

Az egykori British Petrolból Beyond Petrollá átbrandelt BP a Shellhez hasonlóan hazudott a hirdetéseivel, amikor azt állította, a vállalat elkötelezett a megújuló energiák iránt.

Ez csak a kezdet

A The Guardian cikke szerint a több évtizedes félretájékoztatás tény, és az a párhuzam is egyre inkább áll, hogy az olajipar elhárítási lépései igen hasonlóak ahhoz, ahogy korábban a dohányipar védekezett az addikció és a tudatos egészségkárosítás vádja ellen. Jamie Henn úgy látja: az, hogy a kongresszusi meghallgatásokon a vezérigazgatók hazudnak az olajcégek gyakorlatáról, nagyon valószínű. Az azonban más kérdés, hogy őket személy szerint valóban felelősségre lehet-e vonni.

Ro Khanna, a meghallgatást összehívó albizottság elnöke már előzetesen azt nyilatkozta az E&E Newsnak, hogy „ez a meghallgatás csak a vizsgálat kezdete, nem pedig a vége vagy a csúcspontja”.  A Kongresszus már be is nyújtotta az ehhez szükséges kérelmeket, és még több tanúskodásra kerülhet sor.

Ennek irányába tett szándéknak minősül, hogy a meghallgatás végén a bizottsági elnök közölte: idézéseket ad ki és több dokumentumot is be akar szerezni a témában az olajtársaságoktól és az iparági csoportoktól, mivel a most meghallgatottak

egyike sem tudja bemutatni a bizottság által kért kulcsfontosságú dokumentumok jelentős részét; helyette rengeteg más iratot készítettek, amelyek közül sok nyilvánosan elérhető volt.

Noha a kongresszusi bizottság előtt mindegyik olajcég vezetője fogadkozott, hogy sosem hagytak jóvá dezinformációs kampányt, mindez - ahogyan az a cigarettagyártó óriáscégek esetében is megtörtént - előbb-utóbb úgyis kiderül.