Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
A cég romániai leányvállalatát a szlovák Rova vásárolja fel.
A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra, annyit közöltek, hogy a tranzakció 2025-ben lezárul.
A profil termékek üzletágának a nyereségessége a régióban évek óta nem kielégítő a piac gyenge fejlődése, az alapanyagok árának volatilitása és a költségekben lecsapódó magas infláció miatt
– nyilatkozta az MTI beszámolója szerint Ola Ringdahl, a Lindab elnök-vezérigazgatója.
Romániában a Lindabnak egy főleg fémből készült tetőfedő anyagokat, valamint szellőztető rendszerek számára csőrendszereket gyártó üzeme van Bukarest közelében. A gyárat működtető, 1994-ben alapított Lindab SRL több mint 90 alkalmazottat foglalkoztat.
A küszködő cég árbevétele tavaly 16 százalékkal 80,718 millió lejre (mintegy 6,2 milliárd forint) csökkent, és 5,062 millió lej (mintegy 389 millió forint) veszteséggel zárta az évet.
Ismeretes, a most kivonuló Lindabot 1959-ben alapították, kezdetben alumíniumszalagokat gyártottak. A mintegy 5 ezer dolgozót foglalkoztató cégcsoport közvetlenül 20 európai országban és az Amerikai Egyesült Államokban van jelen.