A Budapest Környéki Törvényszék megsemmisítette a gödi Samsung SDI akkumulátor gyár működéséhez szükséges környezethasználati engedélyt. Az ítélet átvételétől számítva tehát nem lehet akkumulátort gyártani az üzemben. Az ítéletről az EMLA Egyesület számolt be Facebook-oldalán.
Az ügy szabályozási háttere az, hogy a hatályos törvények szerint a nagyobb ipari üzemeknek a működéséhez egy környezethasználati engedélynek nevezett hatosági engedélyre van szükség. A gödi Samsung 2023 végén szerzett ilyet, ám ezt akkor a Göd-ÉRT Egyesült megtámadta a bíróságon arra hivatkozva, hogy a gyár működése nem felel meg a rá vonatkozó előírásoknak – írja a Telex.
Tavaly tavasszal elsőfokon igazat adott a pert indító civileknek a bíróság, és akkor a Samsung környezethasználati engedélyét felfüggesztették. Csakhogy a kormányhivatal azzal érvelt, hogy a gyártást nem kell leállítani, csak le kell vinni arra a szintre, ami még nem engedélyköteles. Így másodfokon sikerült a működési jogát visszaszereznie a gyárnak, ami így nem is állt le.
Kiss Csaba, az EMLA Egyesület jogásza szerint a mostani bírósági ítélet esetében nincs másodfok, a Kormányhivatal vagy a Samsung csak a Kúriához fordulhatnak, ami csak akkor másíthatja meg az elsőfokú bíróság döntését, ha arra jut, hogy a Törvényszék a döntéshozatalkor súlyos hibát ejtett.
Mindemellett tavaly szeptember óta szigorodott az akkugyárakra vonatkozó szabályozás, és most már akkumulátorokat kis mennyiségben sem lehet környezetvédelmi engedély nélkül gyártani. Ennek értelmében pedig már a kormányhivatal korábbi érvelése sem állja meg a helyét.
Több ezer volt rázta meg a férfit az akkugyárban: pert indít a villanyszerelő
2022-ben majdnem hétezer voltos áramütést szenvedett a Samsung gödi gyárában egy férfi, aki a baleset után munkanélkülivé vált. A koreai alvállalkozó azóta kivonult az országból, a munkaerő-kölcsönző pedig megszűnt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.