Folyamatosan figyeli az üzemanyagok változását és a növekvő inflációt a német alapítású Flixbus, de a mobilitási szektor intenzív versenye miatt igyekszik tartani a jelenlegi árakat. Egyelőre a társaság kivár, és a piaci szituációtól függetlenül az üzleti stratégiájuk révén a legjobb árakat akarja biztosítani az utasoknak - mondta a Napi.hu-nak Miklósy Boglárka, a FlixBus regionális szóvivője.

Az erős versenyben ugyanis nem csak a többi távolsági buszos vállalat, hanem maga a személyautó áll. A vállalat szerint az ugrásszerűen megnőtt üzemanyagárak viszont új fogyasztói csoportok számára teheti vonzóvá a buszozást.

Miklósy lapunknak elmondta: több mint 9 hónapnyi szünet után nyáron Magyarországon is újraindultak a nemzetközi járatok, de ez az idei évben még csak enyhe fellendülést okozott. A nyári szezon szokásosan ugyan jobban alakult, de jóval elmaradt a világjárvány előtti aranykorhoz képest.

Ugyanakkor az a tény, hogy júniusban a FlixBus jelentős tőkét tudott bevonni (a tőzsdére lépés sem kizárt) a folyamatban lévő világjárvány ellenére is bizonyítja, hogy az invesztorok bíznak a cég stratégiájában. 

A cég anyavállalata, a FlixMobility júniusban sikeres megállapodást kötött és új befektetőket szervezett az amerikai Canyon Partners-nek köszönhetően. A strukturált kör tőke- és adósságfinanszírozás kombinációja, értéke több mint 650 millió dollár. A vállalatot több mint 3 milliárd dollárra értékelték, ami jóval nagyobb, mint az előző, 2019-es finanszírozási körben megállapított érték.

Hosszúra sikeredett a kényszerpihenő

Mivel a magyar belföldi buszpiac még nem nyitott, a FlixBus itt egyelőre csak nemzetközi járatokat üzemeltet. A különösen hosszú, közel kilenc hónapos határzár miatt a Magyarországon áthaladó járatok kényszerültek az egyik leghosszabb pihenőre

- mondta a vállalat.

Számos útvonal már idén újra elérhetővé vált, a legforgalmasabb folyosón, Bécs és Budapest között most, főszezonon kívül is akár több mint napi 10 összeköttetésből választhatnak az utasok. 

A jövőben ráadásul tovább bővítené magyarországi kínálatát is a társaság. A három budapesti megálló mellett például már vidéki városokból is -Győrből, Siófokról, Pécsről, Harkányból, Szegedről és Nyíregyházáról is - indultak nemzetközi összeköttetések. Hosszabb távon a vállalat belföldi járatokat is indítana, hogy ez mikor válik lehetségessé, a szabályozástól függ - mondták.

A csökkentett munkaidő alkalmazása

Ugyan a FlixBus Európában közvetlenül nem alkalmaz buszvezetőket -mivel a járművek üzemeltetését helyi buszpartnerek végzik - ezért a válságra adott reakció esetükben attól függött, hogy az adott partnercégnek milyen üzletágai vannak, illetve hogy az adott országban milyen állami támogatásokkal próbálták segíteni a szektort.

Eltérő mértékben ugyan, de számos országban tudtak élni a csökkentett munkaidős foglalkoztatással, így a cég irodáiban dolgozó munkavállalók a nehezebb hónapok átvészelése után közre tudtak működni a hálózat újraindításában. 

Dinamikus terjeszkedés

Nagy-Britanniában még tavaly indította el a belföldi összeköttetéseit a vállalat. Az idei évben Oroszországban és a GreyHound felvásárlásával már az észak-amerikai piacra is betették a lábukat. A brazil terjeszkedés a "terv szerint halad", az idei év végén startolhat a szolgáltatásuk - mondta a FlixBus.

A gyors oltási kampányoknak köszönhetően az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban aránylag hamar elkezdett bővülni a kereslet, ezekben az országokban a 2019-es állapothoz képest is tudott fejlődni a vállalat. 

Emellett az anyacég, a FlixMobility elindította a FlixTrain nevű vasúti szolgáltatást Németország mellett, Svédországban is.

Biogáz és e-buszok

Július 1-től közlekednek már az első biogázzal működő járműveik is Amszterdam és Brüsszel, valamint Stockholm és Oslo között. Míg előbbit sűrített földgázzal, addig utóbbi folyékony biogázzal működtetik

A biogázzal működő buszok már Amszterdamban és Svédországban is úton vannak
Kép: FlixBus.com

A FlixBus már 2018-ban elkezdte a világ első tisztán elektromos hajtású távolsági buszainak kísérleti tesztelését Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban. 2019 végén a vállalat bejelentette a Freudenberg német technológiai vállalattal való együttműködését és az első európai hidrogénnel működő távolsági busz megépítésének terveit.

A London és Dortmund között közlekedő busz napelemekkel van felszerelve, amelyek mintegy 7 százalékos üzemanyag-megtakarítást tesznek lehetővé ezen az útvonalon.