Bill Gates csütörtökön ígéretet tett arra, hogy a következő két évtizedben szinte teljes személyes vagyonát elajándékozza, és azt ígérte, hogy a világ legszegényebbjei mintegy 200 milliárd dollárt kapnak majd alapítványán keresztül egy olyan időszakban, amikor a kormányzatok világszerte csökkentik a nemzetközi segélyeket – írja a Reuters.

Ez jelen árfolyamon számolva 71,63 ezermilliárd forintnyi vagyont ölel fel.

Az üzletember-feltaláló emellett bírálta Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét és Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjának kulcsfiguráját, azzal vádolva őt, hogy 

az Egyesült Államok segélyezési költségvetésének radikális csökkentésével lényegében halálra ítéli a világ legrászorulóbb gyermekeit.

A Microsoft társalapítója, egyben volt vezérigazgatója a Financial Timesnak úgy fogalmazott: „A kép, ahogy a világ leggazdagabb embere megöli a világ legszegényebb gyermekeit, nem szép.” A filantróp egyúttal hallgatólagosan bírálta Trump januári hivatalba lépése óta végrehajtott segélycsökkentéseit.

A Musk vezette Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) életre hívása az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) megtizedeléséhez vezetett, amely korábban milliárdos finanszírozást nyújtott sok mindenre, a gyermekeknek szánt oltásoktól kezdve a sürgősségi élelmiszersegélyig. 

Felfedte lapjait Bill Gates, milliókkal szállt be az elnökválasztásba

A Microsoft alapítója sokáig tartózkodott a nyílt politikai állásfoglalástól. Részletek.

Gates és Musk egykor még egyetértettek abban, hogy a gazdagok milyen szerepet játszanak a pénzosztásban, de azóta többször is összetűzésbe kerültek.

Most Gates azt nyilatkozta, hogy felgyorsítja vagyonának 99 százalékától való megszabadulás és a Gates Alapítvány 2045. december 31-i bezárásának terveit.

Az emberek sok mindent fognak rólam mondani, amikor meghalok, de eltökélt vagyok benne, hogy a »gazdagként halt meg« nem lesz köztük 

– írta a 69 éves milliárdos a weboldalán közzétett bejegyzésében.

Indoklása szerint „túl sok a sürgős probléma, amit meg kell oldanom ahhoz, hogy olyan erőforrásokhoz ragaszkodjak, amelyekkel az embereken segíthetnék”. 

Bill Gates alapítványa létrejöttének 25. évfordulóján tette az elkövetkező húsz évre szóló bejelentést. A szervezetet még az ezredfordulón, 2000-ben alapította akkori feleségével, Melinda French Gates-szel, majd később csatlakozott hozzájuk Warren Buffett befektető. A kezdetek óta az alapítvány mintegy 100 milliárd dollárt adományozott, több millió ember életét mentve meg.

Visszavonul a világ egyik legsikeresebb befektetője, döntése még utódját is alaposan meglepte

Lemond vezérigazgatói posztjáról a 94 éves tőzsdeguru és nyugdíjba vonul. Bővebben.