A várakozásokon felül teljesített az Apple a 2025-ös harmadik pénzügyi negyedévében. A vállalat éves bázison közel 10 százalékos növekedéssel, 94,04 milliárd dollárnyi bevétellel fejezte be a március 30. – június 28. közötti időszakot, amivel jelentősen meghaladta az elemzők által várt 89,54 milliárd dollárt.
Az egy részvényre jutó nyereség 1,57 dollár lett, szintén felülmúlva az előrejelzett 1,43 dolláros értéket.
Kínában – ahol az AI funkciók engedélyezése miatt komoly késedelmekkel szembesült a cég – a vállalat 15,37 milliárd dollár bevételt ért el, ami szintén meghaladta az elemzők által várt 15,12 milliárd dollárt, ráadásul éves összevetésben is növekedést jelent.
Az iPhone eladások nyomták meg a negyedévet
A legnagyobb hajtóerőnek az iPhone-eladások bizonyultak, amelyek 13,5 százalékos növekedést produkálva 44,58 milliárd dolláros bevételt hoztak a cégnek. Az Apple viselhető eszközökből – például AirPods és Apple Watch – származó bevétele viszont csak 7,4 milliárd dollár volt, ami elmaradt az elemzők által várt 7,82 milliárdtól. Az iPadek értékesítése 6,58 milliárd dollárra rúgott, szintén elmaradva a jelzett 7,24 milliárdtól.
A Mac-eladások viszont 8,05 milliárd dollárt értek el, felülmúlva a 7,26 milliárdos várakozásokat.
A vállalat bruttó árrése 46,5 százalék volt, túlszárnyalva a várt 45,9 százalékos eredményt. A következő negyedévre 46–47 százalék közötti bruttó árrést prognosztizál a cupertinoi cég, amelynek teljes tartománya az elemzői várakozások felett van – derült ki az Equilor összefoglalójából.
Adaptálódtak a vámháborúhoz
Tim Cook vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az amerikai vámintézkedések jelentős többletköltséget okoztak az informatikai vállalatnak:
800 millió dollárnyit a most zárult negyedévben, és további 1,1 milliárd dollárra számítanak a szeptember végéig tartó időszakban.
A vámhatások részben fellendítették a keresletet is, mivel sok vásárló előre hozta a vásárlásait az áremelkedések elkerülése érdekében.
Az Apple a következő negyedévre közepes vagy magas egyszámjegyű bevételnövekedést vár, ami meghaladja az elemzői konszenzust. A vállalat közben tovább folytatja gyártási kapacitásának áthelyezését Kínából Indiába és Vietnámba, hogy így is mérsékelje a vámkitettségét.