Bár a résztvevő országok a COP28 konferencia keretében a fosszilis energiahordozókról való átállásról állapodtak meg, a globális olajkereslet ennek ellenére jövőre még nőni fog. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss előrejelzése szerint ráadásul még nagyobb mértékben, mint amire korábban számítottak. Az iparosodott országokat képviselő IEA 2024-ben a globális olajkereslet napi átlagos 1,1 millió hordós növekedésével számol. Ez naponta 130 ezer hordóval magasabb, mint korábbi előrejelzésében.

A COP28-as klímacsúcson született megállapodásról részletesebben itt írtunk

Várható növekedés szerintük jórészt annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok gazdasági kilátásai javultak. Egyre kevésbé valószínű, hogy a világ legnagyobb gazdasága recesszióba süllyed és inkább annak enyhe lassulása látszik megvalósulni.

Ugyanakkor a mostani negyedévben nem lesz akkora a kereslet növekedése, mint azt korábban várták. Jelenleg napi átlagos 1,93 millió hordó plusz felhasználást tartanak valószínűnek az év utolsó három hónapjában. A módosítás oka, hogy az európai orosz és a közel keleti felhasználás sem bővül az előre jelzett ütemben. A magasabb kamatlábak visszafogják a gazdaság bővülését ezen országokban miközben a petrolkémiai tevékenység súlypontja is egy inkább Kínába tevődik át - írja a szervezet.

Hiába emelte meg az IEA előrejelzését a jövő évi kereslet növekedésére, az még mindig jelentősen elmarad attól a számtól, amit az OPEC, az olajtermelő országok szövetsége vár. Az ugyanis 2024-ben a kereslet napi 2,25 millió hordóval történő bővülésével számol - hívta fel a figyelmet a Reuters.

A brent típusú olaj ára a héten hathavi mélypontra, hordónként 72 dollár közelébe gyengült, még azután is, hogy az OPEC+ (az OPEC olajexportáló országokat és szövetségeseit, például Oroszországot foglalja magában) november 30-án bejelentette a termeléscsökkentés újabb körét 2024 első negyedévére. Az olaj ára több, mint 3 százalékkal emelkedett csütörtökön az IEA-jelentés megjelenése után.

Brent típusú olaj hordónkénti azonnali árfolyama
Kép: economx, stooq.com

 

Abban, hogy az OPEC kitermelés csökkentési megállapodásai ellenére is tudott csökkenni korábban az olaj ára nem csak a fent említett okoknak köszönhető. Abban szerepet játszik az amerikai palaolaj, valamint a guyanai és brazíliai kitermelés növekedésnek is. Ezek már olyan méreteket öltöttek, amivel az OPEC+ részesedése a globális kínálatból már 51 százalékra csökkent. Ez a legalacsonyabb arány a szövetség 2016-os megalakítása óta.