A török pénzügyminiszter pénteken Twitter-bejegyzésben tanácsolta az ország vállalkozóinak, hogy ne vegyék komolyan az amerikai szankció fenyegetéseket, mert Törökország a világ egyik "legfontosabb politikai és gazdasági erőközpontja" -derül ki a Kyiv Post cikkéből.

Nureddin Nebati megosztása az első hivatalosnak tekinthető válasz arra a figyelmeztetésre, amit az Egyesült Államok pénzügyminiszter-helyettese, Wally Adeyemo még a hét elején küldött Ankarának, miszerint a török cégeknek másodlagos szankciókkal kell számolniuk, ha együttműködnek a Kremllel.

Praktikus partner

A Törökország és a háborút indító Oroszország közötti kereskedelem május és július között közel 50 százalékkal ugrott meg, ráadásul Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus elején a fekete-tengeri Szocsiban találkozott Erdogannal, ahol a gazdasági együttműködés fokozásáról egyeztek meg.

Mindezek egyre inkább igazolni kezdik az amerikai félelmeket, melyek szerint az oroszok olyan vállalatokat terveznek létrehozni Törökországban, amikkel megkerülhetik az őket sújtó szankciókat, és továbbra is folytathatják a kereskedelmet, az arra nyitott nyugati felekkel.

Árnyékkereskedelem

Az oroszok valóban egyre jobban mozgolódnak a Fekete-tengertől délre, a Wall Street Journal jelentése szerint idén már több mint 500 Törökországban bejegyzett céget alapítottak, ami kétszer annyi a tavalyi adatokhoz képest. Washington amiatt is aggódik, hogy így olyan technológiai eszközökhöz juthatnak hozzá, amelyek exportját kifejezetten megtiltotta az USA és az EU.

A mindkét oldalról érkező kritikák ellenére ez idáig úgy tűnik jól lavíroz a török elnök, aki a NATO-val is konfliktust vállalt a finn és svéd csatlakozás nyomán. Erdogan "semlegességről" beszél, de valószínűleg inkább az ukránok oldalára állna, viszont a magyar kormányhoz hasonlóan, ő is arra hivatkozik, hogy a török ipar túlságosan függ az orosz energiahordozóktól.