Óriási politikai örvény alakult ki Boris Johnson brit miniszterelnök körül, miután összesen nyolc minisztere mondott le két nap alatt egy olyan ügy miatt, amit akár úgy is láthatunk, hogy a kormányfő elcsúszik egy banánhéjon - derül ki a BBC élő onlline közvetítéséből, amellyel a szélsebesen forgó belpolitikai válságot próbálja követni. A kérdés a "tudott-e róla" kategóriájába tartozik.

Johnson megbízást adott a kormányában valakinek, akinek korábban szexuális zaklatási ügyei voltak. A kormányfő környezete először tagadta, hogy a miniszterelnök tudott erről, amikor megbízta az illetőt, majd kiderült, hogy tudott a dologról. Vélhetően ez volt az utolsó csepp a pohárban a Johnson körüli botrányok sorában, ami megindította a lemondási hullámot.

Katasztrófa vár a torykra?

A sajtó egyik kérdése az volt, hogy mit szól mindehhez Michael Gove, aki a 2016-os függetlenségi népszavazás idején Johnson legközelebbi szövetségese volt, majd eltávolodott tőle, aztán miután 2019 nyarán Johnsont kormányfővé választották, majd az év végén a vezetésével a toryk fölényesen nyertek a parlamenti választásokon, minden kormányában vezető tisztséget töltött be. A BBC úgy értesült, már ő is a miniszterelnök távozását akarja.

Miközben kormány gyorsan fogyatkozik és egymás után jelennek meg lemondását javasló, illetve követelő nyilatkozatok és levelek, a kormányfő egyelőre tartja magát. Egy fontos szövetségese a miniszterek lemondási cunamijának második napján azt mondta a BBC riporterének, hogy a kérdés már csak az, hogyan távozik.

A neve elhallgatását kérő tory parlamenti képviselő továbbra is támogatja Johnsont, de úgy látja, a helyzet nem fenntartható. Szerinte a lemondást követő verseny a Konzervatív Párt elnöki és egyben a miniszterelnöki pozícióért katasztrofális hatással lesz a párt megítélésére.