Elképzelhető, hogy a Tesco után az Auchannál is sztrájkolni fognak a dolgozók, ha az áruházlánc vezetősége nem teljesíti követeléseiket - írja a Világgazdaság. A szakszervezetek becslése szerint 10-15 százalékos létszámhiány van a Magyarországon 7000 embert foglalkoztató cégnél.
A gazdasági napilap úgy tudja, hogy 20-30 ezer forintos eltérés van az érdekvédők bérkövetelése és a menedzsment ajánlata között. A gond itt is az, mint sok más helyen: bár idén a bérminimum bruttó 129 ezer forintról 161 ezerre nőtt, a vállalat dolgozónak nem 25, hanem csak 10-12 százalékkal emelkedett a keresetük, mert a többletet a korábbi pótlékok, kiegészítések nélkül kapták meg.
(A nyitókép forrása: Kummer János, Napi Gazdaság)
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el