Tavaly októberben a 12 havi infláció jóval szerényebb, 1 százalék volt. A szélsőségesen ingadozó élelmiszer- és energiaárak nélküli éves szintű maginfláció 2,7 százalékra emelkedett a szeptemberi 2,5 százalékról, miután tavaly októberben 1,4 százalék volt.
Októberben az élelmiszerek és a nem alkoholos italok 0,2 százalékkal drágultak havi szinten, a szeszesitalok ára 0,1 százalékkal csökkent. A közlekedési és a szállítási díjak 0,2 százalékkal nőttek, a közüzemi díjak 0,1 százalékkal emelkedtek.
Legolvasottabb
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Közel-keleti válság: rendkívüli lépést tett a Telekom és a Yettel
Sokan nem tudják: pár perc alatt kiderül, hogy lefotózott-e a traffipax
Feszült a helyzet Algyőnél – a stratégiai gáztározó is katonai védelmet kapott
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak