Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül a háború és a szankciók miatt, úgy tűnik, tartós lesz a háborús inflációs környezet. Ebben a helyzetben a termelő vállalatok adóterheinek növelése tovább rombolná Európa versenyképességét és munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Emiatt ellenezzük a globális minimumadó európai bevezetését, ráadásul az Magyarországon járna az egyik legnagyobb adóemeléssel - fogalmazott Szijjártó Péter.

Magyarországon 12 éve folyamatosan csökkentjük a munkára és a vállalkozásokra rakódó adóterheket, és nem is akarunk változtatni ezen az irányon - tette hozzá a politikus.

Tegnap Franciaország pénzügyminisztere azt nyilatkozta, hogy a mi ellenkezésünk hátterében valamilyen más típusú ügy áll. Mi ezt a feltételezést visszautasítjuk, mi nem szoktunk összekeverni össze nem illő dolgokat. Tisztelettel kérjük francia barátainkat, hogy ők se tegyék, az adóemelésre viszont továbbra is nemet mondunk - írta Szijjártó.

Ezt mondta a francia miniszter

A minimális adózást be fogjuk vezetni a következő hónapokban Magyarországgal vagy nélküle - jelentette ki Bruno Le Maire, Franciaország pénzügyminisztere az Euronews szerint. - Mindenki tudja, hogy a magyar blokkolásnak semmi köze a minimumadóhoz. Európát nem ejthetik túszul a jövőben egyes tagállamai!

Le Marie szerint "alternatív megoldásokon" dolgozik Paolo Gentilonival, az Európai Bizottság gazdaságpolitikai biztosával. Azokat a lehetőségeket vizsgálják, amelyek nem egyhangú szavazást igénylő direktívaként vezetnék be az EU-ban az új szabályozást.