A voksolás moszkvai idő szerint 21 órakor (közép-európai idő szerint 19 órakor ér véget), a kalinyingrádi exklávéban, az első előzetes eredményeket csak azután fogják közölni.
Hírügynökségi beszámolók szerint a Moszkva környéki Ljuberci város egyik választókörzetében hamis szavazólapok bedobását észlelték, Az urnát lepecsételték, tartalmát érvénytelennek fogják nyilvánítani.
Kapcsolódó
A Golosz civil szervezet közölte, hogy a kora délutáni órákig csaknem az ország 72 régiójából 859 lehetséges szabálysértésről kapott bejelentést. Ezek közül a legtöbb panasz (170) a megfigyelők jogainak állítólagos korlátozására és a szavazóhelyiségek kialakítására (222) vonatkozott. A legtöbb bejelentés Moszvából (109), Szentpétervárról (62) és Moszkva megyéből érkezett.
Az orosz elnöki posztért nyolc jelölt verseng. (Megroppant Putyin népszerűsége.)
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt