Simonka György januárban kezdődő büntetőperében a politikus és felesége, illetve unokahúga mellett a Fidesz két másik parlamenti képviselőjének rokonait is a vádlottak padjára ültetik - írja a 24.hu. Kerényi János országgyűlési képviselő, a Fidesz dél-alföldi regionális-pártigazgatójának unokaöccse, Kerényi István negyedrendű vádlottként áll majd a bíróság elé. Ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználása a vád.
Ugyanezekért kell majd felelnie Varga Gábor fideszes országgyűlési képviselő apósának, Koncz Gyulának, valamint sógorának, Koncz Ákosnak. Ők az ügy tizenketted-, illetve tizenharmadrendű vádlottjaként állnak a bíróság elé. Míg Kerényi dél-alföldi regionális igazgatóként, mondhatni, pártügyekben a főnöke volt Simonkának, a Fejér megyei Varga a békési Simonka padtársa volt az Országgyűlésben az előző ciklusban. Mindhárman tagjai jelenleg is a kormánypárti frakciónak.
Csak rokonok
Simonka György és 32 társa ellen augusztusban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután az ügyészség szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A vádhatóság Kerényi Simonkához fűződő viszonyát - a bűnszervezet többi tagjáétól eltérően - úgy írta le, hogy azt nem alá-fölérendeltség, hanem mellérendeltség jellemezte, egyfajta üzlettársi kapcsolat volt köztük.
A soltvadkerti Kerényi István a vád szerint kölcsönökkel biztosított forrást jogellenes beruházásokhoz, továbbá a cégei tulajdonában álló ingatlanokat bocsátott a bűnszervezet rendelkezésére, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy túlárazásukkal vissza nem térítendő támogatásokhoz jussanak. Az ingatlanügyletek hasznán Simonka és Kerényi fele-fele aranyban osztoztak.
Kerényi János a hírportálnak azt monda, hogy tőle független ez az ügy. Varga Gábor, a másik fideszes politikus úgy véli, nem neki kell bármilyen felelősséget kellene vállalnia azért, hogy az apósa vagy a sógora mit csinál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki