Sebastian Kurz volt osztrák kancellár csütörtökön jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politikai élettől. Az érzelmes beszédében Kurz arra hivatkozott, hogy amellett, hogy családjára kíván fókuszálni ( nemrég megszületett első gyermeke), az elmúlt hónapok után szüksége van a pihenésre is - írja a Kronen Zeitung.

A 35 éves kancellár elmondta, tíz évnyi politikai tevékenységére visszatekintve rendkívüli hálát érez és köszönetet mondott mindazoknak, akik mellette álltak. Elmondta, az elmúlt időszakban azt érezte, hogy "üldözik" és csak újabb vádakkal találta szembe magát, amely ugyan a politikában normális, de számára nagyon kimerítő volt.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, október 9-én lemondott tisztségéről Kurz, miután házkutatást tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában és a kirobbant botrány következtében a kormányban bizalmi válság alakult ki.

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e azok megjelentetéséért.

Az ORF adásában akkor visszautasította a vádakat, hogy ő állt az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy ő érintett volna.