Ünnepi hétvégével búcsúzik a látogatóktól a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti gyűjteményével rendelkező párizsi Pompidou Központ, mielőtt öt évre bezár az épület teljes körű felújítása céljából.
Bár a modern művészeti múzeum már szeptember 22. óta zárva van, a színes csövekkel és mozgólépcsőkkel borított emblematikus épület ezen a hétvégén megnyitotta a kapuit. Péntektől vasárnapig mintegy nyolcvan művész lép fel koncertekkel, előadásokkal, mesterkurzusokkal, vetítésekkel és perfomance-okkal az épület mind a nyolc emeletén.
Napközben a program teljesen ingyenes, a szervezők naponta 10-15 ezer látogatóra számítanak.
A fizetős éjszakai programokra viszont elővételben egy nap alatt elfogyott mint a 12 ezer jegy.
A Pompidou Központ teljes körű felújításról szóló terveket már 2021-ben bejelentette a francia kormány, eredetileg 2023 és 2027 között tervezték a bezárást, és az intézmény 2027-ben, az 1977-es megnyitó ötvenedik évfordulóján nyílt volna meg újra. Később elhalasztották a nagyszabású felújítási munkálatok kezdetét a 2024-es párizsi olimpia utánra. A kiköltözés és a fokozatos bezárás már tavaly ősszel megkezdődött, a könyvtár március elején zárt be, az időszakos kiállítások viszont még folytatódtak, az épület 2025. szeptember 22-én zárt be teljesen.
A Renzo Piano, Richard Rogers és Gianfranco Franchini tervei alapján épült kulturális intézményben még soha nem volt ilyen volumenű és jellegű felújítás. A munkálatok keretében a belső terek egy részét átalakítják, áthelyezik a kiszolgáló helyiségeket, kitágítják a tereket, egyszerűsítik az épület bejárását.
A felújításra a hatalmas kiállítóterekkel és egy óriási könyvtárral is rendelkező épület korróziója miatt van szükség. A tervek szerint az egész épületet azbesztmentesítik, és az érvényes biztonsági, technikai és energetikai normáknak megfelelően felújítják, valamint az akadálymentesítési kötelezettségeknek eleget téve a fogyatékossággal élők számára is látogathatóvá teszik.
A teljes körű felújítás, amely a tervek szerint 2030 végéig tart, 262 millió euróba kerül, az összeget a francia állam biztosítja.
A kortárs művészeti központ Georges Pompidou néhai francia államfő (1911-1974) elképzelése alapján jött létre, s a kezdetektől valamennyi kortárs művészet és azok alkotói előtt nyitva álló találkozóhellyé, és Párizs egyik leglátogatottabb intézményévé vált, évente átlagosan négymillió látogatót fogad.