Tíz orosz közöl majdnem hat úgy véli, hogy a jog nem védi meg a hazájában - derül ki az utolsó független oroszországi közvélemény-kutatói intézet, a Levada Center felméréséből a Moscow Times jelentése szerint. A megkérdezetteknek pontosan 58 százaléka vélekedik így, ami érezhető növekedés a 2018-as hasonló felmérés 54 százalékos arányához képest. Eközben az emberek 36 százaléka szerint a jog mellettük áll Oroszországban.

Azok aránya, akik szerint a jogszolgáltatás nem nekik dolgozik, legalább öt éve növekszik, és közelít ahhoz a szinthez, ahol 2010-ben állt - írják a Levada szakértői. A válaszadók úgy érzik, hogy a hatalom lévők szabadon értelmezik a jogszabályokat, illetve nem mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, továbbá nem lehet bízni a tisztességes jogi eljárásokban.

Oroszországot régóta kritizálják jogvédő és szakmai szervezetek, továbbá a  befektetők, hogy hadilábon áll a jog uralmának érvényesítésével. Számos koncepciós eljárásra volt példa az elmúlt évtizedekben, az utolsó ezek közül  Alekszej Navalnij ellenzéki vezér lecsukása az év elején.

Azok aránya akik szerint az elit a szája íze szerint értelmezheti a jogot 49 százalék, ami rekord a közvélemény-kutatások történetében. Ez az arány 2015-ben még csak 37 százalék volt. Ugyanakkor azok aránya, akik úgy érzik, hogy a jog megvédi őket szintén nőtt: az említett 36 százalékra a 2006-os 25 százalékról.