Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), a Központ Választási Bizottság, a főügyészség és a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat az orosz parlamenti felsőház államszuverenitás-védelmi és a belügyekbe való beavatkozás megelőzésében illetékes ideiglenes bizottságának keddi ülésén számolt be a Google-hoz intézett figyelmeztetésekről - írja az MTI.

Vasárnap az Oroszországi Föderáció 22 alanya - köztük Moszkva - élére választanak vezetőt, 16 régióban a helyi törvényhozás összetételéről szavaznak, az Állami Duma (parlamenti alsóház) négy képviselői körzetében pedig pótválasztást tartanak. Ugyanerre a napra Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és követői országos - a hatóságok által számos településen nem engedélyezett - tiltakozást hirdettek meg a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. (Navalnij egyébként éppen 30 napos "adminisztratív elzárását" tölti a nyilvános megmozdulások szervezésére vonatkozó orosz törvényi előírások megsértése miatt.)

"Tudomásunk van olyan esetekről, amikor a Google népszerű szolgáltatásai és eszközei akadálymentesen válnak olyan felületté, amelyen olyan törvényellenes tartalmakat helyeznek el, amelyek közvetlenül megsértik az orosz választási törvény normáit" - idézte Vagyim Szubbotyint, a Roszkomnadzor helyettes vezetőjét több orosz hírügynökségek.

Szubbotyin szerint a Google tulajdonában lévő YouTube videómegosztó több mint 40 szakosított csatornája buzdít folyamatosan az orosz törvények megsértésére. Mint mondta, a Roszkomnadzor több külföldi céghez, köztük a Google-hoz intézett figyelmeztetést, amely szerint megengedhetetlen, hogy eszközeiket Oroszországban törvénytelennek tekintett tevékenységhez bocsássák rendelkezésre.

Állítják: erős gyanút fogtak

Alekszej Zsafjarov, a főügyészségnek a szövetségi biztonsági törvények betartatásáért felelős osztályvezetője közölte: az általa képviselt hatóság figyelmeztette a Google-t hogy megengedhetetlen beavatkozni az orosz választásokba. A tisztségviselő szerint a cégnek nem kell reagálnia az intésre, de rámutatott, hogy a következő intézkedés már a felelősségre vonás lehet.

Alekszandr Kljukin, a Központi Választás Bizottság tagja közölte, hogy az általa képviselt testület Larry Page-hez, a Google-t birtokló Alphabet vezérigazgatójához intézett levelet, amelyben felvilágosította őt a választási törvény egyes rendelkezéseiről.

"Arról van szó, hogy értesüléseink szerint Navalnij úr reklámeszközöket szerez be a Google-nál, hogy a YouTube-on Google-reklámban tájékoztatást osszon meg a szeptember 9-én, a választás napján megatartandó, politikai jellegű tömegrendezvényről" - mondta Kljukin.

Andrej Kasevarov, a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat helyettes vezetője elmondta, hogy hivatala mind a Központ Választási Bizottságot, mind a Google-t arra figyelmeztette, hogy a szombati kampánycsend és a vasárnapi választások idején megjelenő hirdetések törvénysértőek lehetnek.

Andrej Nyesztyerenko, az orosz diplomáciai tárca különleges megbízatású nagykövete a felsőházi bizottsági ülésen kijelentette, hogy az amerikai információforrások "egy milliméterre" állnak az orosz választási törvény megsértésétől. Mint mondta, Moszkva erről hivatalosan tájékoztatni fogja Washingtont. A Google kedden ünnepli hivatalos bejegyzésének 20. évfordulóját.