Ismertetése szerint 2021-ig évente 2,2 százalékkal csökken majd az illeték, amíg öt év múlva eléri a 11 százalékot. Tettünk egy nyilvános felhívást, hogy ennek a csökkenésnek legyen közvetlen hatása a jegyárban - mondta a tárcavezető. A javaslat megvalósulása azonban nem rajtuk múlik, hanem a légitársaságokon.

Határoztak arról is, hogy az állam a következő öt évben összesen 2,6 milliárd euróval fejleszti a repülőtereket, hogy azok nemzetközileg versenyképesebbek legyenek, és kapacitásuk elérje a 337 millió utast, amely kétmillióval több a jelenleginél. Mindebből az idei beruházások értéke eléri a 451 millió eurót - tette hozzá.

A légi közlekedés stratégiai ágazat a dél-európai ország számára, ebből származik a GDP 11 százaléka, tekintve, hogy öt turistából négy légi úton érkezik az országban - részletezte a miniszter. A múlt évet 230 milliós, rekord reptéri utasforgalommal zárta Spanyolország.

Az ország 46 légikikötőjét az Aena vállalat üzemelteti, amelynek többségi tulajdonosa a spanyol állam. A vállalat Spanyolországon kívül 16 nemzetközi repülőtér működésért felelős, például Dél-Amerikában, vagy Nagy-Britanniában.