Június első hétvégéjén több, mint 13 millió olasz lepte el a tengerparti üdülőhelyeket. Annál is több adag fagylalt fogyott el, ha a városokban maradt turistákat is számoljuk, akik a víz mellett fagylaltból fogyasztottak a legtöbbet - közölte az MTI olaszországi tudósítója szerint az Istat.

A statisztikai hivatal a negyven Celsius-fok feletti meleg miatt kiadott hőségriadó napján hozta nyilvánosságra az olasz gelatóra, azaz fagylaltra vonatkozó adatokat. A fagyi a tészta után a második legnagyobb mennyiségben vásárolt élelmiszer-termék.

A Coldiretti, az olasz mezőgazdasági kistermelők szövetsége rámutatott, hogy tavaly 19,5 százalékkal emelkedett a fagylaltfogyasztás Olaszországban, az iparág elérte az évi 2,3 milliárd eurós forgalmat.

Drágultak az alapanyagok

Az Istat hozzátette, hogy nemcsak a mennyisége, az ára is emelkedett a fagylaltnak: több mint 11 százalékkal magasabb az ára, mint tavaly ugyanezen időszakban. Az alapanyagok közül a tej ára 6 százalékkal, a cukor 8 százalékkal, a tojás ára pedig 12 százalékkal emelkedett.

Olaszországban mintegy 40 ezer kézműves fagylaltozó működik, ezek 75 ezer embernek adnak munkát.

Az idei nyári szezon slágerének a bazsalikom és a prosecco ízű fagylalt számít, de a legtöbb a hagyományos csokoládéból, pisztáciából, eperből és citromból fogy.

A vásárlók többsége pohár helyett továbbra is tölcsérben szeret fagylaltozni. "Az ostya ára is jelentősen emelkedett, a hűtőpultok energia-fogyasztásáról nem is beszélve. Elkerülhetetlen volt az áremelés, de amikor egy tölcsérnyi, két ízű fagylalt több, mint 4 euróba kerül, ezt nem mindenki engedheti meg magának" - mondta a római Pantheon melletti egyik fagylaltozó tulajdonosa az MTI-nek.