A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült összesítés szerint az elmúlt öt évben ez a legrosszabb februári adat.

A második hónapban a munkanélküliség legnagyobb mértékben a mezőgazdaságban nőtt, ahol 7 százalékkal, mintegy tízezerrel emelkedett az állástalanok száma. Ezzel szemben a szolgáltatói szektorban 0,3 százalékkal, több mint hétezerrel csökkent a munkanélküliek száma.

A szaktárca jelentéséből kiderült: a februári növekedés főleg a nőket és a 25 év alatti munkavállalókat érintette.

Tavaly februárhoz képest egy év alatt 5,2 százalékkal, 181 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Spanyolországban, amely így 3,28 millió volt az év második hónapjában.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) adatai szerint a munkanélküliségi ráta 14,45 százalék volt a múlt évben, tovább közelítve ezzel a gazdasági válság előtti szintet.

A krízis óta Görögország után továbbra is Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség az Európai Unióban még úgy is, hogy az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent a mértéke. A gazdasági válság kezdetén, 2008-ban a spanyol munkanélküliség 13,9 százalékon állt. A mélypontot 2012-ben érte el, amikor 5,9 millióan voltak munka nélkül és a munkanélküliségi ráta 26,2 százalék volt.

A szocialista spanyol kormány 2019-re 14 százalékos munkanélküliségi rátával tervez.