A képviselők bírálták, hogy a nők bére az EU-ban még mindig 14,1 százalékkal, nyugdíjuk pedig 29,5 százalékkal elmarad a férfiakétól. A nők ráadásul gyakran olyan területeken - ápolásban-gondozásban, a takarítási ágazatban, a kiskereskedelemben, oktatásban dolgoznak, amelyek ugyan alapvető és komoly társadalmi-gazdasági értéket képviselnek, de gyakran kisebb megbecsülésnek örvendenek és rosszabbul fizetettek, mint a férfiak uralta ágazatok - olvasható az Európai Parlament közleményében.

A képviselők konkrét tagállami lépéseket várnak, hogy a nők egyenlő feltételekkel pályázhassanak a különféle állásokra, a munkájukat ugyanúgy megfizessék, és ugyanolyan munkavállalói jogokkal rendelkezzenek, mint a férfiak. Ennek érdekében fontosnak tartják az előírásokat megszegő vállalkozások megbüntetését is. Emellett üdvözölték azt a bizottsági javaslatot, amely biztosítaná a bérek átláthatóságát, de önmagában ez nem jelent megoldást az egyenlőtlenségekre.

A munka és a magánélet közötti egyensúly biztosítása

Nemre való tekintet nélkül mindenkinek joga van a munkához, valamint szakmai és magánélete egyensúlyához. Ezért a képviselők felszólították az EU-t és tagállamait, hogy segítsék a nők és férfiak számára egyenlő feltételekkel igénybe vehető, fizetett szabadság terjedését.

A képviselők rugalmas munkafeltételek biztosítását kérték a szülési, apasági és szülői szabadságot követő időszakban, valamint nagyobb támogatást várnak a magas színvonalú és helyi gyermekgondozási szolgáltatások számára.

A nőkkel szembeni erőszak felszámolása

A világjárvány és a kapcsolódó kijárási korlátozások nyomán csak fokozódott a nők elleni erőszak mértéke. Ezért fontos, hogy a tagállamok tegyenek meg mindent azért, hogy a rendőrség és más hatóságok azonosítsák és figyelemmel kövessék a bántalmazókat. Hangsúlyozták, hogy speciális programokkal kell védeni a családon belüli erőszak áldozatait és követni helyzetük alakulását, és meg kell oldani, hogy az áldozatok könnyebben juthassanak jogorvoslathoz és menedékhez.

A nemi alapú erőszak felszámolásához Bulgáriának, Csehországnak, Magyarországnak, Lettországnak, Litvániának és Szlovákiának is ratifikálnia kellene az isztambuli egyezményt, és a területet részletesen szabályozó uniós jogszabályokra lenne szükség, vélik a képviselők  - olvasható az Európai Parlament közleményében.

A szexuális és reproduktív egészség és jogok garantálása

A szexuális és reproduktív egészség és jogok a nők alapvető jogai, amelyeket semmilyen módon nem szabad gyengíteni vagy felszámolni - áll a jelentésben. Ezek megsértése - így például a biztonságos és legális terhességmegszakítás megtagadása - a nők és a lányok elleni erőszaknak minősül. Ezért fontos, hogy fokozzák az emberijog-védők, valamint a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal foglalkozó egészségügyi szolgáltatók és civil társadalmi szervezetek támogatását.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.