A befektetők nem teljesen elutasító hozzáállását a spanyol állampapírokhoz - ami kedden abban mutatkozott meg, hogy magasabb hozamok mellett ugyan, de a korábbinál jobban túljegyezték a felajánlott egy- és másfél éves kötvényeket - órákon belül ismét tesztelni fogja a madridi kormány. Ezúttal két- és tízéves papírokat dobnak piacra.
Spanyolország már-már kétségbeesett erőfeszítéseket tesz arra, hogy továbbra is a piacról finanszírozza magát, s ezzel elkerülje az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap támogatásának igénybevételét. Az elmúlt hetekben a tízéves papírok hozama egy időre átlépte a kritikusnak tartott hatszázalékos határt is, és nem süllyedt lényegesen ez alá.
Kifacsarják a spanyolokból, amit lehet
Madrid 2,5 milliárd euró értékben bocsát ki kétéves és tízéves kötvényeket, tehát az aukció kicsinek minősül. Persze a rendkívüli körülmények miatt nagyobb a tét, mint amekkorát felajánlott összeg sugall. A tízéves spanyol állampapírok hozama tegnap közel két bázisponttal, 5,89 százalékra mérséklődött.
A piac ideges a spanyol aukció előtt, a befektetők igyekeznek az elmúlt napokban kialakult hozamsáv felső széle felé eltolni a papírok árát - mondta egy értékpapír-piaci kereskedő a CNBC-nek. Most nem a mennyiség, az összegek számítanak, hanem a hozamok alakulása.
Legolvasottabb
Sokan nem tudják: pár perc alatt kiderül, hogy lefotózott-e a traffipax
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Vérzivatar Iránban: Ahmadinezsád halálhírét közölte az állami sajtó
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Sokba fog fájni a bírság a sár miatt – jön az új szabály
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről