A Janaf szerdai közleményében azt hangsúlyozta, hogy határozottan elutasítják a Mol-csoporthoz tartozó Slovnaft szerződésszegéssel kapcsolatos állításait, mivel azok szerintük hamisak és alaptalanok.

Azt is hozzátették, hogy a Janaf-rendszeren keresztüli olajszállítás szigorúan a meghatározott szállítási ütemtervnek, valamint a megkötött szerződés feltételeinek, továbbá a Janaf szállítási kapacitásaihoz való hozzáférés műszaki feltételeinek és a szokásos üzleti gyakorlatnak megfelelően folyik.

Ezért arra szólítják fel a Mol-csoportot, hogy növelje a csővezeték-kapacitások operatív kihasználtságát, mivel az jelenleg elmarad a szerződésben rögzített szinttől, továbbá a csővezetéken történő olajszállítási iparágban szokásos üzleti gyakorlattól is.

A Mol szlovákiai leányvállalata szerdán közölte, hogy a Janaf mintegy 90 ezer tonna kőolajat tartott vissza a vállalat olajfinomítójától,  arra hivatkozva, hogy ezt a mennyiséget műszaki okokból a vezetékben kell tartania, miután felhagyott az olajszállítással a szerbiai NIS számára, amelynek orosz tulajdonosára az amerikai kormányzat szankciókat vetett ki. Arra is rámutattak, hogy szerintük a Janaf előzetes figyelmeztetés nélkül és az érvényes szerződés ellenére tett így.

Megmagyarázta a Mol az átalakítást: erősödik az állam befolyása

A Mol-csoport holdingtípusú szerkezetre átállásával az állam befolyása nem csökken, sőt, az aranyrészvényhez kapcsolódó jogok a teljes cégcsoportra kiterjednek. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.