Az ország gazdasági helyzete miatt idén 5 százalékkal csökkentik az orosz katonai kiadásokat - jelentette a Vedomosztyi a védelmi minisztériumhoz közel álló forrásokra hivatkozva. Az eredeti tervek szerint 3,14 ezer milliárd rubelt (több mint 41 milliárd dollár), a GDP 4 százalékát juttatták volna a katonai költségvetésnek, az 5 százalékos csökkentés mintegy 160 milliárd rubeles vágást jelent - írta a Szputnyik hírügynökség.
Tavaly közel 4 százalékot vettek vissza a katonai kiadásokból. A válság miatt évente 10 százalékot vágtak az állami szervek kiadásaiból, de folyamatosan hangsúlyozták, hogy ez alól a védelmi erők kivételt képeznek.
A Reuters úgy tudja, hogy ez a mostani megtakarítás még csak javaslat, de számos minisztérium és állami intézmény támogatja, ami elég lehet ahhoz, hogy végre a kormány ülése elé kerüljön - eddig ugyanis csak a pénzügyminisztérium állt ki mellett, ami még a megvitatásához sem volt elég. Megkérdőjelezi az ötlet jövőjét, hogy ellentétes Vlagyimir Putyin elnök eddigi kijelentéseivel, amelyek szerint prioritást élvez az orosz katonai erő helyreállítása és fejlesztése, vagyis presztízs veszteséget okozna az államfőnek, ráadásul legfeljebb szimbolikus 100 milliárd rubelt hozna a költségvetésnek
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Vérzivatar Iránban: Ahmadinezsád halálhírét közölte az állami sajtó
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Sokan nem tudják: pár perc alatt kiderül, hogy lefotózott-e a traffipax
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Súlyos figyelmeztetés érkezett a Vatikánból: a pápa szerint helyreállíthatatlan szakadék jöhet