A Jog és Igazságosság (PiS) pártja alaposan megijedt a saját nyugdíjreformjának következményeitől. A párt választási kampányában megígérte, hogy a nők esetén 60 évre, a férfiaknál 65 évre szállítja le a nyugdíjkorhatárt, és ezt tavaly teljesítették is. Hiába figyelmeztettek a szakértők arra, hogy az elöregedő társadalomban pénzügyi katasztrófával fenyeget ez az intézkedés - emlékeztet wyborcza.pl.

Bár az első jogosultak csak október elsejétől élhetnek a kedvezménnyel, azaz mehetnek korábban nyugdíjba, már ez is olyan költségvetési kiadással járhat, ami megrémisztette a kormányt. Összesen 300 ezer emberről van szó, akik tb-befizetőkből nyugdíjjogosulttá válhatnak. A jövő évben emiatt 10,2 milliárd, 2019-ben 11,9 milliárd, 2021-ben pedig már 17 milliárd zlotyival válhat nehezebbé a nyugdíjkassza. (Ez már 2018-ban is 735 milliárd forint, másfél 4-es metró ára).

Szuperjó ötlet?

A társadalombiztosító (ZUS) adatai szerint a dolgozók több mint 83 százaléka élni akar az új lehetőséggel, ezért a kormány azt fontolgatja, hogy szuperprémiumot fizet azoknak, akik tovább maradnak aktívak. Aki két évvel tovább dolgozik (azaz a férfiak esetén a reform előtti szabályok szerint megy nyugdíjba) , az egyszeri 10 ezer zlotyt (720 ezer forint), aki négy évet ráhúz az aktív idejére, az egyszeri 20 ezer zloty bónuszt kap. Varsó szerint a szuperprémium fizetése kifizetődik az államnak.

Katasztrófa

Elemzők szerint azonban ez nem oldja meg a gondot, csak egy-két évvel elhalasztja a pénzügyi agóniát. A lengyel társadalom ugyanis elöregedőben van, az emberek egyre tovább élnek, viszont kevés gyermek születik, ami felborítja az aktívak befizetésére építő felosztó-kirovó nyugdíjrendszer egyensúlyát. Lengyelországban még a nyugdíjkorhatár leszállítása nélkül is 300 milliárd zlotyis lyuk keletkezett volna a nyugdíjkasszán öt éven belül. És akkor még ott vannak az új szuperprémiummal kapcsolatos kiadások.

Még Mateusz Morawiecki miniszterelnök-helyettes is azt írta fejlesztési tervében, hogy amennyiben nem akadályozzák meg az aktívan dolgozó lengyelek számának csökkenését, "katasztrófa veszélye fenyegeti" az országot.