A várakozásoknak megfelelően 1 százalékon hagyta az irányadó kamatszintet a Bank of England (BoE). A monetáris testület döntéshozói arról is határoztak, hogy nem változtatnk az eszközvásárlási program 325 milliárd fontos keretén.

Szerbiában 50 bázisponttal emeltek

A szerb központi bank 50 bázisponttal 10 százalékra emelte az alapkamatot csütörtökön, miután négy egymást követő hónapban nem változtatott annak szintjén. Szeptemberben és októberben 50-50, novemberben 75, decemberben és januárban 25-25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a jegybank, februárban, márciusban, áprilisban és májusban viszont már nem változtatott rajta. A bank elsősorban a dinár árfolyamának az erősítése céljából döntött a kamatemelésről. A dinár közel hét százalékkal gyengült az euróhoz képest az év eleje óta. A jegybank közleménye szerint a kamat alakulása a továbbiakban attól függ, hogy "milyen ütemben folytatja majd a fiskális konszolidációs program végrehajtását" az új kormány, amely még nem állt fel a májusi választások óta.