Ezt a miniszterelnök, Dusko Markovic jelentette be kedden, egy sor, láthatóan jó előre kidolgozott intézkedéssel együtt - számolt be az Index a CNN nyomán.
Az állampolgárok védelmét célzó intézkedések között bejelentették többek között, hogy leáll az országban a tömegközlekedés, felfüggesztik az összes sporteseményt, bezárnak minden szabadidős létesítményt, emellett a kormány azt kéri, hogy halasszák el az esküvőket, a temetéseket pedig csak a legszűkebb családi körben rendezzék meg.
Kapcsolódó
Utasítják továbbá az élelmiszerboltokat, hogy mindennap nyitás után két órán át csak az idősebb vásárlókat, illetve a fogyatékkal élőket szolgálják ki.
A két fertőzött előtt 390 embert tartottak karanténban, megfigyelés alatt a 600 ezer lakosú országban.
Koronavírus
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is