Lengyelországban életbe lépett az a törvény, amelynek értelmében az önkéntes véradók, illetve azok, akik a koronvírus-fertőzésük után vérplazmát adnak mások gyógyításához, további két nap szabadságra számíthatnak éves szabadságuk kiegészítéseként - adta hírül a Business Insider Polska. A kétféle véradók azon a napon szabadságra mehetnek, amikor a vért adták, illetve a következő napon sem kell dolgozniuk. Ezek természetesen fizetett szabadnapok.
Ez az előírás a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló különleges eljárások között található. Amikor a kormány az új szabályokat bejelentette, azzal magyarázta döntését, hogy a vérplazma adása - ugyanúgy, mint a véradás - nemes gesztus, amelyet a társadalomnak a kormány intézkedésén keresztül értékelnie kell.
A vérplazmát adó gyógyultaknak még egy privilégiumuk van, 33 százalékos engedményt kaphatnak a tömegközlekedési eszközökön az egyszer használatos jegyeknél. Ezzel az a személy élhet, aki legalább háromszor adott vagy vért, vagy annak valamely összetevőjét. A jogosultság az ezt igazoló dokumentum kiállításától hat hónapig érvényes.A két szabadnap kivételéhez a dolgozónak be kell mutatnia a véradás helyének igazolását arról, hogy részt vett a vér vagy a vérplazma leadásában
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége