Hétfői eredményjelentésében a Kodak jelezte, hogy a nagyjából 500 millió dolláros közelgő adósságkötelezettségeit nem biztos, hogy ki tudja kifizetni. „Ezek a feltételek komoly kétségeket vetnek fel a vállalat működőképességével kapcsolatban” – áll a Kodak beadványában, amelyet a CNN idéz.
A Kodak a nyugdíj-előtakarékossági programjának leállításával kíván pénzt előteremteni, ugyanakkor azt is közölte, hogy nem számítanak arra, hogy a vámok „lényeges hatással” lesznek az üzleti tevékenységükre, mivel számos termékét, beleértve a fényképezőgépeket, tintákat és filmeket, az Egyesült Államokban gyártja.
A cég szóvivője ugyanakkor biztos benne, hogy jóval az esedékesség előtt képes lesz visszafizetni a cég a határidős hitelének jelentős részét, valamint módosítani, meghosszabbítani vagy refinanszírozni a fennmaradó adósságait és/vagy elsőbbségi részvénykötelezettségeit.
A hírre az Eastman Kodak részvényei több mint 25 százalékot estek a keddi déli kereskedésben.
A „Kodak” szót Eastman találta ki a semmiből, a „k” betű volt a kedvence.
A Kodak egy évszázadon át sikeres volt a fényképezőgépek és a filmek gyártásában. A The Economist szerint az 1970-es évek egy pontján az Egyesült Államokban a filmeladások 90 százalékáért és a fényképezőgép-eladások 85 százalékáért voltak felelősek. Paul Simon slágere, a „Kodachrome” 1973-ban vezette a slágerlistákat.
A Kodak 1975-ben mutatta be az első digitális fényképezőgépet, de nem tudta kihasználni a digitális technológia térnyerését. 2012-ben csődöt jelentett. A bejelentés benyújtásakor 100 000 hitelezője és összesen 6,75 milliárd dollárnyi adóssága volt.
2020 a Kodaknak egy rövid fellendülést hozott, amikor az Egyesült Államok kormánya gyógyszeripari összetevőket gyártó vállalattá alakította át. A Kodak részvényárfolyama gyorsan emelkedett.
A közelmúltbeli veszteségei ellenére a Kodak nemrégiben még azt jelentette be, hogy bővíteni kívánja üzleti tevékenységének ezt a részét. A vállalat továbbra is filmeket és vegyszereket gyárt vállalkozások, köztük a filmipar számára, és márkáját számos fogyasztói termékhez licencbe adja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban