Augusztus 19-én volt 25 éve, hogy véget ért a szocialista rendszer korszaka Lengyelországban. Ez volt az első olyan kelet-közép-európai ország, amelyben posztkommunista kormány alakult, ám akkor senki sem fogadott volna arra, hogy elavult nehéziparával, rosszul képzett munkaerejével és kevés természeti kincsével komoly sikereket érhet el a gazdasági felzárkózásban - kezdi elemzését a MarketWatch, amely a fenti kérdésre válaszolva Lengyelországot teszi az első helyre.
A néhai szovjet blokk országai közül Csehszlovákia és Magyarország jóval gazdagabb volt, miután a KGST feladatmegosztásában a lengyelek kénytelenek voltak a szénbányászatra, az elaprózott farmokon folyó agrárgazdaságra és az olyan nehézipari tevékenységekre koncentrálni, mint a hajógyártás. Amikor a szocialista rendszer összeomlott, a lengyelek alig gyártottak olyasmit, amit a világ más részein el lehetett volna adni és az embereknek nem volt olyan tudásuk, amivel ezen gyorsan változtatni tudtak volna.
Lesajnálható szomszéd
Hasonló helyzetben voltak a Lengyelországgal határos Ukrajnával, ám a két ország homlok egyenest eltérő útra lépett. Ukrajna szegény, alulfejlett ország maradt, kaotikus politikai viszonyokkal. Lengyelország viszont élő bizonyítékává vált annak, hogy a viszonylag alacsony adók és a piaci liberalizáció gazdasági sikerhez vezethet.
A vállalatokat gyorsan privatizálták és ezzel egyidejűleg megakadályozták, hogy egy oligarcha réteg rátegye a kezét az állami vagyonra. Az új cégek piaci versenyre kényszerültek - kezdetben többségük vezetőségének fogalma sem volt arról, hogyan feleljen meg ennek a kihívásnak, ám kénytelenek voltak alkalmazkodni. Lengyelország ma bővülő magángazdasággal rendelkezik.
Impozáns számok
Az adókat szigorúan féken tartják. A vállalati nyereségadó 19 százalék, amely a második legkisebb ilyen céges teher Európában Írország után. A személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsa 32 százalék, ami szintén a legalacsonyabbak közé tartozik az EU-ban. A kormány hitelfelvétellel sem pótolhatja azt a forrást, amit az adók emelésével nem tud beszedni, mert az alkotmány rögzíti, hogy az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát.
A lakosság eladósodása szintén szerény: a háztartások adóssága a GDP 37 százalékán áll. Összehasonlításul: Nagy-Britanniában 130 százalék ez az arány és a legtöbb fejlett ország az utóbbihoz hasonló mutatóval rendelkezik. A Heritage Foundation rangsorában, amely gazdaságuk szabadságfoka szerint állítja sorba az országokat, Lengyelország csupán az 50. Az elmúlt 20 évben azonban gazdaságának liberalizálásával folyamatosan javított helyezésén.
További impozáns számok
A lengyel GDP 1989 és 2007 között összesen 177 százalékkal nőtt. A 2008-2009-es pénzügyi válságot recesszió nélkül vészelték át. A 2004-es uniós csatlakozás óta évente átlag négyszázalékos bővülést könyvelhettek el, ami európai csúcs.
Az egy főre eső GDP tízezer dollár (a hasonló magyar adat 12,5 ezer dollár). Várakozások szerint a nyugat-európai exportpiacok szűkülése ellenére 2014-ben három százalékkal nőhet a gazdaság. Európai összehasonlításban csak a németekéhez hasonlítható a lengyelek folyamatosan jó teljesítménye az elmúlt évtizedben.
Vannak még hibák
Persze nem minden tökéletes. Csak néhány lengyel vállalat képes megjelenni a világpiacon. Az átlagfogyasztó alig vesz olyasmit, amin a Made in Poland felirat szerepelhetne. A gazdasági növekedés főként annak köszönhető, hogy a lengyel ipar felcsatlakozott a német feldolgozóiparhoz. A népesség lassan csökken, részben a kevés születés, részben a kivándorlás miatt. Londonban például félmillió lengyel él - ha egy részük hazatér, tudásával nagyot lendíthet a lengyel gazdaságon.
Meglepő módon a gazdasági csoda nem tükröződik a tőzsdén. A vezető varsói index alig haladja meg az 50 ezer pontot, ami jóval elmarad a 2007-ben elért 70 ezertől. A börze alig tart lépést más feltörekvő országok értékpapírpiacaival. Ez azonban megváltozhat: a kínai gazdaság lassul, a brazil csalódást okoz a befektetőknek, akik mostanában távolról elkerülik Oroszországot. Lengyelország azonban modern, fejlett gazdaságot épít - aki ebbe beszáll, tisztes hozamra számíthat befektetése után.