Alig két hét telt el 2015-ből, ám Angela Merkel német kancellárnak, Európa legbefolyásosabb politikusának máris súlyos gondok egész sorával kell szembe néznie - kezdi elemző írását a Financial Times (FT). Németország kínosan belekeveredett a január végi görög választásokat megelőző kampányba, állást kell foglalnia az Európai Központi Bank tervezett jelentős monetáris enyhítésével kapcsolatban, előre kellene mozdítania az Ukrajna stabilizálását szolgáló erőfeszítéseket, miközben a párizsi merénylet kiélezte a bevándorlással összefüggő európai konfliktusokat.

Elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy a hatalomban töltött egy évtized után nem merevedett-e meg annyira a kancellár politikai stratégiája és taktikája, hogy már nem képes válaszolni az új kihívásokra? - találgat az FT. Akik az elmúlt jó pár évben kételkedtek Merkel problémamegoldó képességében, tévedtek. A "haladjunk lépésről lépésre" módszere eddig kiválóan szolgálta a német vezetőt, ám könnyen lehet, hogy mostanra kimerítette a benne rejlő tartalékokat.

Fecsegő felszín

Angela Merkel a felszínen kirobbanthatatlannak látszik pozíciójából. Pártszövetsége, a CDU/CSU népszerűsége majdnem azon a szinten van, mint 2013 szeptemberében, a legutóbbi parlamenti választások idején, amelyet fölényesen megnyert. A kancellárnak ez volt a harmadik választási sikere. A koalíciós partner szociáldemokraták nem jelentenek követlen veszélyt Merkel hatalmára, főként azért, mert ügyesen lenyúlt olyan témákat, amelyekkel középre pozicionálja magát.

Ilyen az atomenergia elvetése és a szocdemek programjában szereplő általános minimálbér bevezetése. Emellett ha kell, határozottan kiáll ügyek mellett, mint például legutóbb a bevándorlás kérdésében. Újévi beszédében rasszista váddal illette az iszlamizáció elleni nagy németországi tüntetések szervezőit. Ezzel kiérdemelte a meghatározó értelmiség tapsát, ám egyben utat nyitott a választók polarizálódása, az amúgy is erősödőben lévő radikális jobboldali pártok további térnyerésének lehetősége előtt.

Hallgató mély

Merkel hazai gazdasági teljesítményére nem lehet panasz. A legutóbbi adatok azt mutatják, hogy a foglalkoztatás rekordszintre emelkedett. A zuhanó üzemanyagáraknak köszönhetően a lakosság zsebében maradó pénz forrást biztosít a fogyasztás bővítésére. A hónap végén esedékes görögországi választásokat követő kormányváltás lehetősége azonban emlékezteti a németeket arra, hogy az eurózóna válsága korántsem ért még végét.

A Der Spiegel az év első napjaiban vihart kavart azzal a meg nem nevezett kormányzati forrásokra alapozott cikkével, amely szerint a Merkel-adminisztráció kész tudomásul venni a görög euró feladását. Ez akkor következhet be, ha a radikális baloldali Sziriza párt nyer, amely az EU-IMF segélyprogrammal járó megszorítások végleges befejezését ígéri a választóknak és le akarja íratni a görög államadósság jelentős részét.

A kormány hivatalosan cáfolta, hogy számolnának ezzel a lehetőséggel, ám Berlin már nem tudta elkerülni azt a kínos látszatot, hogy Németország bele akar szólni a görög választásokba. Hogy el akarja riasztani a szavazókat attól, hogy a Sziriza mellé tegyék az ikszet.

Félsiker

Az úgynevezett Grexitről folytatott vita rávilágított a merkeli válságkezelés korlátjára is. Ennek jegyében szigorú költségvetési gazdálkodásra kényszerítették eurózóna tagállamait, amivel sikerült megelőzni a pénzügyi összeomlást. A magas szinten beragadt munkanélküliség mérsékléséhez szükséges gazdasági növekedés azonban nem indult be. Éppen ellenkezőleg: egyes országok a stagnálással küszködnek. Eljuthat-e az EU arra pontra, ahol a német kancellár óvatos gazdaságpolitikája politikai zsákutcába vezeti Európa országait? - teszi fel ismét, kissé másként a cikke elején feltett kérdést az FT.

Németországban továbbra is népszerű a többi eurótagállamtól megszorításokat elváró hozzáállás - részben ez magyarázza, hogy Berlin igyekszik visszafogni az ECB monetáris enyhítési kezdeményezéseit. Az eurózóna más országaiban azonban feldühíti a lakosságot.

Radikálisok

Ez részben utat nyit a populista, elitellenes politikai mozgalmak előtt, részben megerősíti az egzisztenciájukat féltő kisemberek idegességére alapozó szélsőjobboldali politikai pártokat. Az előbbiek közé tartozik a Sziriza és a spanyol Podemos, az utóbbiak emblematikus képviselője a nacionalista francia Nemzeti Front, a függetlenségpárti brit Ukip és az euroszkeptikus német AfD.

Ha Merkel úgy dönt, hogy utat nyit az ECB monetáris enyhítésének bővítése előtt, akkor ki kell találnia, hogyan adja el ezt a német szavazóknak. Álláspontjának legkisebb felpuhítása az AfD megerősödéséhez vezethet, miközben ez a párt már most is sok konzervatív németet állít maga mellé azzal, hogy kemény álláspontot képvisel a bevándorlással kapcsolatban.

Putyin, Orbán

Mindeközben az eurózónán kívüli is akad jócskán tennivalója a német kancellárnak. Közeledik március és aztán jön június, amikor lejárnak az egyéves határidővel elfogadott Oroszország elleni szankciók. Ezeket jórészt azért sikerült letolni az ügyben megosztott EU-tagállamok torkán, mert a Moszkva aktív támogatását élvező, oroszbarát szeparatisták a nyáron lelőttek egy maláj polgári repülőgépet, ami megkerülhetetlenné a válaszlépéseket.

Vlagyimir Putyin orosz államfő azonban keményen dolgozik azon, hogy szétbomlassza a szankciókkal kapcsolatos európai egységet - a korlátozó intézkedések meghosszabbításához az uniós országok egyhangú támogatására van szükség. Az FT szerint az tagállamok összetartásához Merkelnek valószínűleg keményebb összeütközést kell vállalnia olyan vezetőkkel, mint amilyen például Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Végül a Charlie Hebdo francia lap tragédiája rávilágít arra, milyen súlyos gondot okozhatnak a váratlan fejlemények. Merkel jól kezelte 2014 szörnyű meglepetését, az ukrán válság elmérgesedését. Ez megerősítette azt az imázst, hogy kiváló válságkezelő. A 2015-ben rá váró feladatok nagysága azonban azt sejteti, hogy valami újat is elő kell húznia a tarsolyából, ha tovább akarja folytatni sikersorozatát.