A dél-indiai kávétermesztők szövetségének az előrejelzése szerint a jövő évi kávétermés az 1997-1998-as termésév óta a legalacsonyabb lehet, negyedével kisebb az idei évre várt 316 ezer tonnánál - írta az MTI.
Az indiai kávétermés visszaesésének a szakértők szerint árfelhajtó hatása lehet a világpiacon.
Kapcsolódó
Az arabica kávéfajta ára szerdán 12 éves mélypontra csökkent, az év eleje óta csaknem 19 százalékkal esett az ára. A gyengébb minőségű robusta ára pedig csaknem 10 százalékkal csökkent az év kezdete óta.
India a világ hatodik legnagyobb kávétermelője, az országban elsősorban a robusta kávéfajtát termesztik, amely a gyorsan oldódó kávéporok alapanyaga.
Indiában 1670-ben kezdődött a kávétermesztés hét becsempészett kávébabbal. Az ország kávétermésének mintegy háromnegyedét exportálja. Az indiai kávébab legnagyobb vásárlója Olaszország, Németország és Belgium.
A fotó forrása: Joe Raedle/Getty Images/AFP.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt