"Felmérésünk eredménye megerősítette, hogy a cseh gazdaság kezd kilábalni a recesszióból" - jelentette ki Petr Kuzel, a kamara elnöke újságírók előtt kedden Prágában. Megjegyezte: a jelenlegi helyzet nagyjából a 2010-es év eleji állapotokhoz hasonlít. Egy éve, 2012-ben csak a vállalkozók 16,1 százaléka várt javulást.
Cége számára negatív fejleményeket vár az idei 2. félévben a megkérdezett vállalkozók 21 százaléka. Az év elején ez az arány 33 százalék volt. Az év elejihez hasonló véleményt és várakozásokat a megkérdezettek 43,1 százaléka fogalmazott meg.
A vállalakozók egynegyede azt állította, hogy cégének általános pénzügyi helyzete az idei első félévben jobb volt, mint 2012 első felében. A helyzet rosszabbodásáról a cégek 36 százaléka számolt be. Ezt a mutatót a gazdasági szakértők továbbra is fenyegetőnek tartják - mutatott rá Kuzel.
Az év elején a cégek 14 százaléka jelezte, hogy bővíti alkalmazottai számát, míg 21 százalék csökkentést tervezett. A második félévben 8 százalék tervezi új munkaerő felvételét, míg 16 százalék elbocsátásokkal számol.
A megkérdezett vállalkozók 20 százaléka újabb beruházásokat tervez, míg 15 százalék a visszafogásukat.
A Gazdasági Kamara szerint a helyzet a termelői szférában a legjobb, ahol a cégek egyharmada pozitívnak ítéli a helyzetet, míg egynegyede negatívnak.