A La Repubblica olasz napilap értesülései szerint a Szíriában és Irakban is vereségeket szenvedő Iszlám Állam harcosai Európába igyekeznek visszajutni, elsősorban a migráció balkáni útvonalán - írja az MTI.
Harcosok, akik nem érzik magukat vesztesnek, és hisznek abban, hogy küldetésük soha nem jár le: hónapokat töltöttek a harctéren és mindenre készek - jellemezte őket az olasz újság hangsúlyozva, hogy az al-Kaida terroristaszervezet is új erőre kapott "az Európában megbújó sejtjeivel".
A La Repubblica hozzátette, hogy Olaszország sem mentes már a terrorizmus veszélyétől, sőt az olasz nemzetbiztonsági szervek meggyőződése, hogy a "dzsihadista terrorizmus Itáliában is támadni fog".
Titkosszolgálati információkra hivatkozva az újság azt írta, hogy az olasz hatóságok leginkább öngyilkos terroristáktól tartanak, akik fegyver nélkül, de bármilyen eszközt gyilkolásra használva cselekednek, legyen az jármű, kamion vagy egy egyszerű kés. A merényletek célja pedig az adott országban élő bevándorlókkal szembeni érzelmek felkorbácsolása, ami viszont a helyi muzulmán közösség radikalizálódását válthatja ki.
Az olasz hatóságok és az EU ezért "maximálisra" emelte a biztonsági készültséget főleg a római szerződések 60. évfordulója közeledtével. A római csúcsot háromezer biztonsági ember felügyeli majd, egész Olaszországban pedig 8 ezer katona, rendőr, csendőr garantálja a terrorizmusellenes biztonsági intézkedéseket. Az Olaszországban is bevezetett rendkívüli nemzetbiztonsági készültség miatt szolgálaton kívül is felhatalmazásuk van a fegyverviseletre.
Az Il Messaggero napilap értesülései szerint a római szerződések március 25-i évfordulóját kísérő napokban az olasz hatóságok a schengeni határok ideiglenes felfüggesztését tervezik az olaszországi határellenőrzés helyreállításával - írja az MTI.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat