Újabb bizonyítékát adhatják az európai választók annak, hogy végleg elegük van a korrupt, haszonleső és hozzá nem értő politikusokból - derül ki a szlovéniai választások előtti közvélemény-kutatásokból a bne régiós hírportál tudósítása szerint. Egy a július közepén esedékes parlamenti szavazás előtt mindössze hat héttel alakított párt, a Miro Cerar Pártja vezeti a népszerűségi listákat a hagyományos politikai erők előtt. A névadó eddig nem vállalt szerepet a nyugat-balkáni ország politikájában, fellépését a kormány váratlan összeomlása tette lehetővé.

Alenka Bratusek miniszterelnököt saját pártján, a Pozitív Szlovénián belülről fúrták meg. Leváltották a pártelnöki tisztségről, helyére Zoran Jankovic, a párt alapítója került. Ezt követően az államfő feloszlatta a parlamentet és előrehozott választást írt ki július 13-ára. Bratusek május végén maga is pártot alapított - Alenka Bratusek Szövetségesei néven -, amely elszipkázza korábbi politikai közössége tagságának és szavazóinak egy részét.

Szerették, nem szerették

A szlovénok kiábrándultságát mutatja, hogy a május végi európai parlamenti választáson csak a szavazásra jogosultak 20 százaléka vett részt, annak ellenére, hogy ezt az eseményt a parlamenti voksolás főpróbájának tartották. A Pozitív Szlovéna csak a szavazatok 6,61 százalékát szerezte meg, aminek alapján egyetlen képviselőt sem küldhetett az Európai Parlamentbe.

Bratuseket kedvelték a nemzetközi pénzügyi szervezetek, mivel elődei halogatása után kormánya 2013-ban végre elindított egy gazdasági mentőprogramot. Az állami tulajdonban lévő nagybankok behajthatatlan követeléseit kivitték egy rossz bankba és tőkepótlást kaptak az államtól, egyikük eladását meghirdették. Mindennek köszönhetően az ország elkerülte, hogy EU-IMF mentőcsomagjára szoruljon. A hazai választók azonban elfordultak Szlovénia első nő miniszterelnökétől.

Hátrább az eladásokkal

Cerar, aki jogász professzorként és parlamenti tanácsadóként dolgozott, mielőtt június 2-án megalapította a közügyek átláthatóságát, elszámoltathatóságot, gazdasági szabadságot és szociális stabilitást ígérő, balközép pártját, le akarja állítani elődje privatizációs programját. A hét végi tévévitában kijelentette, hogy ha lehet, visszacsinálja a Telekom Slovenije, az ország legnagyobb állami vállalata folyamatban lévő eladását. A megbukott kormány már ajánlatokat kért a cég 72,75 százalékos tulajdonrészére. Cerar azt állítja, hogy csak a stratégiailag fontos vállalatok magánosítását ellenzi.

Az új párt rendkívüli népszerűsége ugyanakkor nem tűnik elégnek ahhoz, hogy kormányzóképes többséget szerezzen. A Drevnik napilapban megjelent felmérés szerint a szavazatok 19,8 százalékát kapná, ha most vasárnap lenne a választás. A második helyen az eddig ellenzékben lévő jobbközép Szlovéniai Demokrata Párt áll 15,2 százalékkal, annak ellenére, hogy korábbi vezetője, egyben volt kormányfő, a korrupciós ügyekben elmarasztalt Janez Jansa a hét végén kezdte meg kétéves börtönbüntetésének letöltését.

Várakozások szerint a választások után szeptemberig elhúzódnak a kormányalakítási tárgyalások, ami rossz hír a szlovénoknak. Az Európai Bizottság becslése szerint idén szerényen, 0,8 százalékkal bővülhetne az ország GDP-je, feltéve, hogy semmi nem jön közbe. A jelentés azonban arra figyelmeztetett, hogy politikai bizonytalanság kiújulása megakaszthatja a privatizációt és a válság előtt felhalmozott, bedőlt hitelek felszámolását, ami leronthatja a növekedési kilátásokat.