Mihail Hodorkovszkij szerint a Putyin-rezsim propagandistái már szítják a NATO-országok elleni hangulatot.
Meg kell értenünk, hogy Putyin fejben nem Ukrajnával, hanem az Egyesült Államokkal és a NATO-val háborúzik. Ezt többször is elmondta már – idézte a CNN-interjúban elhangzott szavait a Business Insider.
Az egykori orosz oligarcha korábban azt jósolta, hogy az Ukrajna elleni invázió véget fog vetni Putyin rendszerének. A legfrissebb hétvégi interjúban viszont már aggodalmának adott hangot, és arról beszélt, hogy Putyin beleőrült abba, hogy nem tudta villámháborúban térdre kényszeríteni Ukrajnát. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ha Putyin úgy dönt, hogy győzött Ukrajnában, akkor nem ez lesz az utolsó lépés, az utolsó háború – mondta Hodorkovszkij, majd hozzátette, a következő lépés a balti országok lehetnek. Észtország, Lettország és Litvánia mind NATO-tagok, a megtámadásuk tehát egy sokkal nagyobb konfliktust idézhet elő.
Joe Biden amerikai elnök korábban azt mondta, hogy a NATO területének minden centiméterét meg fogják védeni - írja a portál.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz