Korlátozni akarja az olasz kormány a kínai befektetők részesedését a nemzetstratégiailag kiemelt jelentőségű olasz vállalatokban. A kabinet ezt azért vette napirendre, hogy a felmerülő feszültségeket elkerülje az Egyesült Államokkal.

A lépés többek között az egyik legnagyobb gumigyártó, a Pirelli tulajdonosi körét is érintené, továbbá a CDP Reti energetikai vállalatokat birtokló céget, valamint az Ansaldo Energia-t, amely erőművi berendezéseket gyárt le.

A Bloomberg emlékeztet, hogy a milánói székhelyű Pirelliben, amelyet 150 éve alapítottak, 37 százalékos részesedéssel bír a kínai állami Sinochem 2015 óta, emiatt az Egyesült Államok kilátásba helyezte, hogy korlátozzák a kiberérzékelőkkel ellátott gumiabroncsokat.

A HVG felidézi, hogy Meloni 2023 decemberében jelentette be, hogy kilép az Egy út, egy övezet programból, amelyet 2013-ban hozott létre Kína. A programhoz a G7-országok közül egyedüliként csatlakozott Olaszország. Akkor a kormányfő azzal magyarázta a kilépési szándékát, hogy nem váltotta be a program a hozzá fűzött reményeket. Hozzátette ugyanakkor, hogy folytatnia kell a két országnak a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok javítását.

Az utolsó pillanatig húzták az időt: újabb 90 napra elásta a csatabárdot Trump és Peking

További három hónapig érvényben marad a vámszünet az Egyesült Államok és Kína között. A hírt mindössze néhány órával az előző egyezség lejárta előtt közölte Donald Trump.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.