Az utolsó előtti pillanatban mégis létrejöhet egy kormányzóképes koalíció Görögországban, amely az EU-IMF támogatás elfogadásával képzeli el az ország jövőjét - jelentették a Wall Street Journal athéni tudósítói. A mérsékelt Demokratikus Baloldal párt, amely eddig elutasította a paktum feltételeit, közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy szakítva korábbi álláspontjával, immáron nem támogatja a radikális baloldali irányzatokat összefogó Szirizát. A Demokratikus Baloldal szerint a Sziriza új választásokat akar kierőszakolni.
A Sziriza ragaszkodik ahhoz, hogy felmondja az EU-val és az IMF-fel kötött paktumot, ami államcsődhöz és Görögország euzózóna-tagságának megszűnéséhez vezetne - írja a közlemény. Ezzel megnyílt az út azelőtt, hogy a 19 parlamenti mandátummal rendelkező párt összeálljon a 41 helyet birtokló, szocialista Paszokkal, illetve a választásokon győztes, 108 fős képviselőcsoportot állító konzervatív Új Demokráciával. Hármuknak többségük lenne a 300 fős parlamentben.
Venizelosz vezényelheti a show-t
Reggel óta Evangelosz Venizelosznak, a Paszok-elnöknek van lehetősége kormányt alakítani, miután az Új Demokrácia és a Sziriza vezére kudarcot vallott. A volt pénzügyminiszter megbízásának átvételekor még lényegében esélytelennek tartotta a próbálkozást, ám úgy tűnik, a helyzet megváltozhat.
Ha nem tudják megragadni az utolsó szalmaszálat a görög politikusok, akkor sötét jövő vár az országra, ugyanis a Sziriza támogatottsága a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a hét végi 17 százalékról 25 százalékra nőtt. Ezzel a szakításpárti párt lehet az ország legnagyobb politikai ereje.