Az Európai Bizottság javaslatot készül beadni arra vonatkozóan, hogy betiltsák az úgynevezett PFAS-ok, vagyis az örökéletű vegyi anyagok használatát a fogyasztási cikkekben. A javaslat részleteit az EU környezetvédelmi vezetője árulta el a Reuters hírügynökségnek. A tervezet szerint a szankció alól egyedül az alapvető ipari felhasználásra vonatkozó termékek esetében képezne kivételt a PFAS-ek tilalma.
A perfluoralkil- és polifluoralkil-anyagok nem bomlanak le a környezetben, felhalmozódásuk pedig súlyos károkat okozhat az emberi szervezetben, az ökoszisztémában vagy akár az ivóvízben is.
A vegyi anyagokat több ezer termékben használják azok korrózióval és a szélsőséges hőmérséklettel szembeni ellenállóképességük miatt, például kozmetikumokban, tapadásmentes serpenyőkben, repülőgépekben és szélturbinákban – jegyzi meg a hírügynökség.
A PFAS anyagok széles körű alkalmazásának betiltását nagyjából két évvel ezelőtt már a kontinens több országa, köztük Dánia, Németország, Hollandia, Norvégia és Svédország is támogatta.
Jessika Roswall, az EU környezetvédelmi biztosa szerint azonban legkorábban csak jövőre jöhet létre az EU végleges ajánlása, mivel még folyamatban van a lényeges kivételek meghatározása.
Csak a katasztrófa időpontja bizonytalan
A klímatudomány tíz pontban foglalta össze, mit tehetünk azért, hogy a klímakatasztrófát megállítsuk. Környezetvédelmi aktivisták szerint még nincs késő, ugyanakkor cégekre és az általuk fejlesztett innovációkra is szükség van a zöld átálláshoz.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet