Gazdaságilag sarokba szorítva, természeti csapásoktól sújtva, külföldi segítség nélkül Észak-Korea éppen olyan helyzetben van, mint az 1990-es évek éhínsége idején - kezdi cikkét az nknews.org. A gazdasági bajok a Trump-adminisztráció maximális nyomásgyakorlására vezethetők vissza, ami teljes karantén alatt tartja az országot, miközben lecsapott a koronvírus-járvány. A posztsztálinista rezsim hivatalos információja szerint július 30-a óta egy fertőzés sem fordult elő, s bár az ország határai zárva vannak, aligha valószínű, hogy ez igaz. Észak-Korea egyáltalán nincs felkészülve a járványos betegségek kezelésére, miközben a határzár azt is jelenti, hogy nem tudnak külső segítséget fogadni.

Ennek a tetejébe jönnek a természeti csapások, így hasonló helyzet alakult ki, mint a szenvedés márciusa előtt, amivel az 1994 és 1998 közti éhínséget jellemzik. Akkor a 25 milliós országban - becsléstől függően - 200-240 ezer embertől 1,5-3,5 millióig veszíthették életüket. Még az ország hivatalos forrásai is elismerik, hogy most is nagy a baj.

Gazdasági kudarcok

A hivatalos pártlap szerint a párt központi bizottsága megállapította, hogy a gazdaság belső és külső okok miatt nem erősödött úgy ahogy a 2016-2020-as ötéves terv szerint kellett volna. Ebben az USA-blokád mellett a koronajárvány miatti önkéntes határzár játszik szerepet, ami miatt egyszerűen nem jutnak be az országba azok a beruházási és fogyasztási javak, amelyekre szükség lenne. Például nem tudnak mezőgazdasági gépeket venni.

Az 1990-es években a gazdasági bajok forrása a hidegháború vége volt: megszűnt a Szovjetunió, amely addig támogatta a rezsimet. Akkor vette át ezt a szerepet Kína, ám nem tudta azonnal helyettesíteni a szovjet exportot. Ezért összeomlott az állami elosztási rendszer, és az emberek választhattak, hogy a tiltott feketepiacon próbálják beszerezni, amire szükségük van vagy éheznek. Bármelyiket is csinálták az életüket kockáztatták.

Ezek a föld alatti piacok azóta is virágzanak, az észak-koreaiak életének részei maradtak, főként a Kínával folytatott titkos kereskedelem, ami hozzájárult az "észak-koreai kapitalizmus" virágzásához. Idén azonban még az illegális kereskedelem sem segíthet a koronavírus-járvány nyomán bevezetett szigorú határzár miatt, ami kockázatosabbá teszi az üzletelést.

Természeti csapások

Idén két nyári tájfun okozott áradásokat, mielőtt szeptember elején a harmadik feltűnt volna a színen, míg annak idején 1995-ben követték egymást a természeti csapások. Abban az évben júliusban és augusztusban 400 ezer hektár művelhető földterületet árasztott el a víz, félmillió embernek kellett elhagynia otthonát és 1,9 millió tonna gabona hiányzott a termelésből, ami közel harmada az ország 6,5 millió tonnás szükségletének. Ezt követően 1996 júliusában voltak áradások, bár nem olyan súlyosak, mint egy évvel korábban, majd 1997 elején szárazság sújtotta az ország több tartományát. Idén 40 ezer hektár mezőgazdaság terület ért kár, és közel 17 ezer család otthona, illetve 630 további épület esett áldozatul az áradásoknak.

Nem természeti, hanem társadalmi csapás, hogy a segélyszervezetek, élükön az ENSZ-szel távoztak az országból, miután a járvány gyakorlatilag lehetetlenné tette a tevékenységüket. Az 1995-ös árvízre hivatkozva kérhették az ENSZ segítségét - rezsim egyik alapszabálya, hogy látszólag önerőre támaszkodva oldják meg a gondjaikat. Most a járvány miatt akkor sem tudnának visszatérni a segítők, ha kérnék őket. És ez az állapot 2021 közepéig eltarthat, ugyanis a rezsim jelezte, hogy addig nem enyhítenek a korlátozásokon, amíg el nem készül a koronavírus-betegség megelőzését szolgáló oltás.

Bár a nemzetközi közösség az 1995-ös kérés után útnak indította a segélyszállítmányokat, mégis bekövetkezett az éhezés. Ráadásul a mostani válság már az év eleje óta tart, azaz jóval elhúzódóbb, mint annak idején. Sok támogatás azért marad el, mert az ENSZ és más civil szervezetek ellenőrzése híján, a donorok kételkednek abban, hogy szállítmányaik azokhoz jutnak el, akiknek szánták azokat.