Két nappal az után, hogy a dél-koreai alkotmánybíróság végleg eltávolította hivatalából, elhagyta vasárnap a Kék Háznak nevezett elnöki palotát Pak Gun Hje. A leváltott dél-koreai államfő saját otthonába tér vissza, amely Szöul déli részén, a Kangnam negyedben fekszik, miután négy évig volt a Kék Ház lakója - írja az Inforadio.hu.
Távozásakor hívei várták, akik azt kiabálták, hogy "Pak Gun Hje az elnök". Pak otthonához mintegy ezer rendőrt vezényeltek ki, hogy megakadályozzanak bármilyen rendbontást.
Kapcsolódó
Pak az országot a múlt század 60-as éveiben irányító katonai diktátor, Pak Csong Hi lánya, és az ország első elnöknője volt. Sok olyan idős koreai szavazott rá 2012-ben, aki hősnek tekinti Pak Csong Hit. Pak Gun Hjet pénteken mozdította el végleg hivatalából a dél-koreai alkotmánybíróság, amikor kimondta: a parlament decemberben jogszerűen kezdeményezte az államfő elmozdítását.
Az ország első elnöknőjét azért függesztette fel decemberben hivatalából a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött. Leváltásával Pak mentelmi jogát is elveszítette, és bíróság elé kell állnia korrupció miatt. (Nehéz idők járnak a dél-koreai vezetőkre, nemrég letartóztatták ugyanis a Samsung vezetőjét.)
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat