Az ukrán-orosz háború, valamint az energiaválság mélyülésének fordulataival elfoglalt nemzetközi médiát különösképp nem bolygatták fel a francia elnökválasztás második fordulójáról érkezett eredmények. Az AFP június 20-án reggelre már végeredményeket közölt, miszerint a választást az elnöki pártszövetség, az Ensemble (Együtt) nyerte 245 mandátummal. A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali szövetség (NUPES - Ökológiai és Szociális Új Népi Unió) 131, a jobboldali  RN (Nemzeti Tömörülés) 89, a konzervatív Köztársaságiak (LR) 64 mandátumot szerzett. A többi vegyes formációnak 48  hely jutott az 577 tagú Nemzetgyűlésben. A francia választók láthatóan nem tartották túl sokra a pártok politikai vetélkedését, mert közel 54 százalékuk egyszerűen nem ment el szavazni.

Első látásra csak azt lehet mondani, hogy egy felettébb bonyolult, s a kormányzást több oldalról is nehezítő helyzet alakult ki Franciaországban. A Le Soir címlapjára a „Cauchemar a l’Élysée” (Rémálom az Elysée-ben - a szerk.) felirat került, azt sugallva, hogy Macron számára rémálom lesz a következő ciklus.

Ha a pártok eredményeinek áttekintését nézzük nem is csodálható a minősítés. Az elnöki párt nyert, de elveszítette az előző ciklusban meglévő fölényes többségét. A 345 helyett pontosan száz mandátummal lett kevesebbje. A magát már a miniszterelnöki székbe vizionáló Jean-Luc Mélenchon vegyes baloldali-zöld pártkoalíciója 145 mandátumot várt, de csak 131-t kapott, így a NUPES a parlament legerősebb ellenzéki formációja lesz. A megalakulásától az üvegplafon szindrómával küzdő, jobboldali-szuverenista RN ugyancsak sikeresnek érezheti magát: bár a remélt áttörés elmaradt, de az előrejelzésekben mértekhez képest közel kétszer annyi mandátumot szerzett, s 89 képviselővel közel három évtized után frakciót alakíthat a Nemzetgyűlésben. Az RN elnöke, Marine le Pen már jelezte is, hogy lemond a párt elnöki posztjáról, s inkább a nemzetgyűlési frakció elnöke lesz. A negyedik helyen végzett Köztársaságiak eddig a legnagyobb ellenzéki frakciót adták, s bár elveszítették képviselői helyeik közel harmadát, de a megszerzett 64 mandátummal is komoly alkupozícióba kerülhetnek.

Marine Le Pen, a Reassemble National párt vezetője leadja voksát a választás második fordulójában.

A francia Nemzetgyűlésen az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges, tehát látható, hogy a győztes Ensemble!-nak koalíciós partnert vagy partnereket kell keresnie. A kérdés tehát lényegében az, hogy honnan kerülhetnek ki az új kormánytöbbség partnerei. Elisabeth Borne miniszterelnök első nyilatkozatában már jelezte is, hogy mindent megtesz a „cselekvőképes” kormánytöbbség megszervezéséhez, „példátlan kockázatnak” tekintve a kialakult helyzetet Franciaország számára. 

Miféle kockázatokat hordoz a választások eredménye?

Franciaországban inkább a megválasztott elnököknek van pártjuk, semmint a pártoknak elnökük. Ez a gyakorlat az V. Köztársaság alapítójától, de Gaulle-tól eredeztethető, s mindegyik őt követő elnökről elmondható. Macron is követte elődeit, amikor elnökjelöltként 2016-ban megszervezte az En Marche (Előre!) centrista, szociálliberális formációt. A frissiben alakult párt az elnökválasztási győzelem után (2017) immár  La République en Marche (LREM) elnevezéssel hozta is Macron számára a kényelmes nemzetgyűlési többséget. A mostani elnökválasztás után viszont bot került a küllők közé: a remélt abszolút többség helyett a francia választók megbüntették a LREM-et.

Három évtizede nem fordult elő, hogy a nyertes elnök mögött álló politikai koalíció nem tudta hozni a kötelező parlamenti többséget. A Le Figaro értékelése szerint már csak emiatt is brutálisan megalázó a kudarc Macron számára. A kudarc mértékéhez kis adalék, hogy Macron kötelezte kormánya tagjait, hogy induljanak harcba a képviselői mandátumokért, s jelezte azt is nekik, hogy nem maradhat tagja a kormánynak, aki választókörzetében veszít. E döntés következtében már biztos, hogy három minisztere (Brigitte Bourguignon egészségügyi miniszter, Amélie de Montchalin, az ökológiai átmenetért felelős tárcavezető és Justine Bénin, a tengeri kérdésekért felelős államtitkár) áldozatul esett a Figaro napilap által „véres mészárlásnak” minősített döntésnek.

Emmanuel Macron francia elnök.
Kép: AFP

A Nemzetgyűlés nélkül az elnöki köztársaság sem működik, még ha a francia elnöknek szokatlanul széles hatáskörei is vannak. Például feloszlathatja a Nemzetgyűlést (az alkotmány szerint ezt évente egyszer teheti meg), viszont a parlament nem mozdíthatja el az elnököt. A döntő kérdés az, hogy mi történik akkor, ha az elnök mögül hiányzik a parlamenti többség. A nem prezidenciális rendszerekben a helyzet egyszerű: a kormány, s a miniszterelnök is lemond. Franciaországban az alkotmány egy másik lehetőséget tartalmaz, jelesül azt, hogy ilyen esetben a köztársasági elnöknek a politikai ellenfél térfeléről kell miniszterelnököt jelölnie. Ezt nevezik cohabitationnak, magyarul politikai társbérletnek.

Az V. Köztársaság történetében, azaz 1958 óta eddig három alkalommal került ilyesmire sor: 1986-ban a szocialista François Mitterrand volt kénytelen kinevezni miniszterelnöknek a gaulle-ista Jacques Chiracot, majd 1993-ban Édouard Balladurt, végül Chirac elnöksége idején a szocialista Lionel Jospin került ugyanígy a miniszterelnöki székbe. Az ekkor szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a politikai ellenfélként összezárt elnök és miniszterelnök együttműködése a végrehajtó hatalom működésének komoly zavarait eredményezi. Nem utolsósorban amiatt, hogy az alkotmány szűkszavúan fogalmaz az ilyen helyzetek idején alkalmazandó eljárásokról.

A most kialakult helyzet a mandátumok számában és arányaiban nem éri el a korábbiakat, mivel a formailag győztes Ensemble egy vagy több koalíciós partner bevonásával meg tudja szerezni a szükséges nemzetgyűlési többséget, de nem változtat azon az alkotmányos nehézségen, ami a győztes párt parlamenti többségének hiányából fakad.

A Nemzetgyűlésbe bejutott politikai pártok közül a Köztársaságiak (LR) tűnik a leginkább esélyesnek a koalíciós partneri szerepre. Ha Macronnak sikerül egyetértésre jutnia a republikánusokkal, az jelentős részben a jobboldali gazdaságpolitikák felerősödését jelentheti majd (például a nyugdíjkorhatár emelését). Egy ilyen irányvétel viszont közvetlenül szembe megy a Mélenchon-koalíció nézeteivel, sőt a radikális jobboldaléval is.

Nem nehéz előre látni azt sem, hogy az Elysée máris készülhet a francia politikában ugyancsak ismert mouvement socialok, azaz sztrájkok sorozatára. A szakszervezetek belátásában bízni Macronnak meglehetősen reménytelennek tűnik. A második terminusának kezdetén álló elnök számára talán pályafutásának legnehezebb belpolitikai időszaka következik. A tét egyébként nemcsak a belpolitikai háttér megtartása a folyamatos a gazdasági-társadalmi válság közepette, hanem az EU elnökség után a nemzetközi kezdeményezőképesség fenntartása is. 

Névjegy

Gazdag Ferenc egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte történelem-filozófia szakon. Fő érdeklődési köre a nemzetközi kapcsolatok és a történelem összekapcsolódása volt. 1981-től végzett oktató munkát az ELTE-n. 1991-től egy évtizedig a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója volt, majd 2001 májusától a külügyminisztérium Fegyverzetellenőrzési és Biztonságpolitikai Főosztályát vezette. 2003 augusztusától a Kodolányi János Főiskola tanára volt. 2005-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.

2005-ben a politikai tudományok doktora lett. 2007-től a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, illetve 2012-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára. Professzor emeritus, az MTA doktora.

Szakterülete a magyar kül- és biztonságpolitika.

A Napi.hu tartalmi együttműködő partnere az NKE.