Raggi vetélytársa, a kormánykoalíciót irányító balközép Demokrata Párt (PD) politikusa, Roberto Giachetti a római voksok 33 százalékát szerezte meg.

Egy új időszak kezdődik velünk - mondta a 37 éves ügyvédnő, aki mindössze öt éve fogott hozzá a politizáláshoz. Azon fogunk dolgozni, hogy a törvényesség és az átláthatóság visszatérjen a város intézményeibe.

A mozgalomból párttá alakult, a hagyományos pártpolitikát elutasító euro-szkeptikus M5S meglepetésszerű győzelmet aratott Torinóban is, ahol az öt éve hivatalban lévő Piero Fassino PD-s politikus az M5S jelöltjével, Chiara Appendinóval szemben maradt alul. Appendino a szavazatok 55 százalékát szerezte meg.

Megfigyelők szerint az M5S-nek az egyebek közt a korrupció, a hivatali visszaélések és az adócsalások elleni keményebb fellépésről szóló üzenete sok szavazónál hallgató fülekre talált. Elemzők szerint a Beppe Grillo komikus alapította M5S római győzelme azt bizonyítja: a mozgalom készen áll a két év múlva esedékes parlamenti választásokra, hogy Olaszország kormányzásáért szálljon versenybe.

Százhuszonhat településen tartottak második fordulót vasárnap, ott, ahol június 5-én egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét, így a legnagyobb városokban, Rómában, Milánóban, Torinóban, Bolognában és Nápolyban is.

A szavazásra jogosultak 50,5 százaléka járult az urnákhoz. A Matteo Renzi olasz kormányfő vezette Demokrata Párt jelöltjei Milánóban és Bolognában nyertek. Nápolyban Luigi De Magistris, a hivatalban lévő független polgármester győzedelmeskedett.

A jobbközépnek nem sikerült nyerni az egyik nagyvárosban sem, a kelet-olaszországi Trieszt városában azonban az Új Jobbközép (NCD) nevű párt színeiben induló Roberto Dipiazza lett a polgármester.

Renzi szerint az önkormányzati választás "helyi döntés" és nem a kormányról szól. Az olasz sajtó és az ellenzék azonban olyan belpolitikai tesztként értékeli a 2014 februárjában választások nélkül miniszterelnökké kinevezett Renzi számára, amely tovább gyengítheti a legutóbbi, áprilisi közvélemény-kutatások szerint 31 százalékon álló kormányt. Matteo Renzi az őszi alkotmányos népszavazás eredményétől tette függővé maradását.