Donald Tusk kormányfő olyan gazdasági programok megindítását jelentette be a lengyel parlamentben, amelyek célja a katasztrófa szélén álló építőipar és a munkahelyek megmentése, a gazdasági növekedés fenntartása, az ország energiabiztonságának erősítése. A "második expozénak" minősített miniszterelnöki beszédben Tusk méltatva kormánya eddigi eredményeit a jövőre koncentrált. Ezt elsősorban a kormánya iránt megrendült bizalom visszaszerzése indokolta, amit azzal is aláhúzott, hogy bizalmi szavazást kért maga ellen.
Közölte, hogy javasolják a szülési szabadság eddigi fél éves időtartamát egy évre meghosszabbítani úgy, hogy aki csak fél évet vesz igénybe, annak erre az időre fizetése 100, aki a teljes évet kéri, 80 százaléka jár.
A lengyel gazdaság szempontjából kulcsfontosságú, hogy 2012-2015-ben 43 milliárd zlotyt (10,9 milliárd eurót) fordítanak sztrádák és országutak építésére, amivel megmentik a labdarúgó Európa-bajnokság monstre építkezéseinek kifutásával sorra csődbe menő építőipari vállalatokat, és munkahelyek tízezreit. Emellett korszerűsítik a vasutat is - az új szerelvények beszerzésére 2015-ig a jövő évvel kezdve 30 milliárdot fordítanak.
A másik nagy terület az energetika. Tusk közölte, hogy napokon belül a szejm elé terjesztik a palagáz kutatásról és kitermelésről szóló törvényjavaslatot, amit társadalmi vitára bocsátanak, mivel meghatározó a jelentősége az ország energiabiztonsága és anyagi jóléte szempontjából.
Az energetikai terület beruházásaira 2016-ig 50, 2020-ig 60 milliárd zlotyt szánnak, folytatva az öt évvel ezelőtt megkezdett programot, amelynek célja a biztonság mellett az ország függetlenségének elérése az energiaellátásban. Ezek a beruházások több százezer embernek adnak munkát. A program keretében több erőművet építenek és folytatják a munkát a gázterminálon, ami ezer kilométeres gázvezeték, és 2014-re a jelenlegi 1,5 milliárdról 3 milliárd köbméterre növelt befogadó képességű tároló létrehozását jelenti. Fejlesztik a gdanski olajkikötőt és folytatják a Litvániával összekötő gázvezeték építését is.