A 137 kilométer hosszú, 2015 áprilisa és 2017 augusztusa között megépült elkerülő pályaszakaszon szeptember óta közlekednek rendszeresen a teherszerelvények, az utasszállító vonatok egy részét pedig november óta terelték rá.
Korábban a Fekete-tenger irányába tartó vonatoknak kétszer kellett átlépniük az ukrán államhatárt Luhanszk megyében.
Az új szakaszon a személyvonatok óránként 140, a teherszállító szerelvények pedig 90 kilométeres sebességgel haladhatnak. A pályát nyári időszakban 190 szerelvény veheti igénybe. (Tovább folyik az EU-t veszélyeztető gigaprojekt.)
Rosztov és Voronyezs megyében az elkerülő szakaszon összesen hét új állomás és egyebek mellet 20 vasúti átjáró és a Kalitva folyón át egy 158 méteres vasúti híd épült - írta az MTI.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet