Az elmúlt években a Mercedes több elektromos autóját is érte komoly kritika, az ügyfelek főleg egyes EQ-modellek minőségével nem barátkoztak meg. Hamarosan viszont két, viszonylag friss elektromos Mercedes, az EQE és az EQE SUV is mellékvágányra kerülhet, mivel nincsenek az elvárt szinten az eladási számok.

Holott nem olyan régi modellekről van szó: az EQE-t 2021-ben mutatták be, röviddel ezután érkezett az EQE SUV. Előbbit az E osztály, utóbbit a GLE elektromos alternatívájának szánták.

Az Autocar azt írja, a hagyományos modellektől látványosan elkülönített villany-Mercedesek miatt a német gyártó stratégiaváltásra készül. Ennek első lépése, hogy 2026-ban kivezetnék a piacról a két EQE-t. 

A Mercedes szóvivője elmondta, hogy

mindeközben már fejlesztik az autók utódait. 

Az EQE-ket közvetve a C osztály és a GLC EQ-változatai válthatják majd.

Ugyanakkor elengednék az EQ-k formanyelvét, és helyette inkább visszatérnének a hagyományosabb fazonhoz. Arra is kitértek, a GLC EQ már idén megérkezhet, a C EQ-t pedig valószínűleg 2026-ban mutatják majd be.

Mercedes az Economxnak: 70 százalékkal olcsóbb a gyártás, ezért tesszük át Kecskemétre

Jelentős költségcsökkentésre kényszerül a Mercedes-Benz AG, ennek részeként az egyik modell gyártását Magyarországra telepítik át. A cég az Economx megkeresésére azt válaszolta, hogy folyamatosan reagálniuk kell a változó piaci körülményekre. Bővebben >>>